2.fejezet
Érzem hogy ereszkedünk. A légi kísérő már mondja is hogy csatoljuk be az öveinket. Nem mintha valami hatalmas hiba lenne ha nem tenném. De azért jó kislányként viselkedem és követem tanácsát. A landolás szerencsére sikeresen történ.
Érzem hogy a nap szinte égeti a bőrömet mikor kilépek a védelmezőnek hitt árnyékból. Anyám nyakamba veti magát és elkezdi csókolgatni arcomat. Mikor kicsit engedett öleléséből már megtudtam kicsit szólalni.
- Szia,anya. Régen láttalak már.
- Kincsem. Ohh , Bella. El sem tudod képzelni hogy mennyire hiányoztál.
Olyan sok mondani valóm van. Bella nem sírj!
Észre sem vettem hogy a könnyeim elkezdtek folyni. Nem tudom pontosan az okát hogy miért, talán rég nem látott anyám hiánya miatt vagy mert most már biztos hogy sohasem fogok találkozni itt vele, és a Cullen családdal. Már nem bírtam tovább tartani magamat. Túl nagy volt a nyomás vállaimon mikor egyszer csak összeestem.
- Phil! Phil! Segíts! - anyám ordítását már nagyon halkan hallottam. Két erős kezet éreztem de már nem halottam és nem is láttam hogy ki. Majd egyszer csak megszűnt körülöttem a repülőre siető emberek zaja és hatalmas sötétség lett úrrá rajtam. Visszatérő érzésként köszöntöttem a feketeséget.
Nem tudom hogy mióta lehettem így de az biztos hogy nem olyan régóta. Valami puhát éreztem magam alatt. Azt hiszem hogy egy ágy vagy valami olyasmi lehetett. Szememet nehezen de kinyitotta. A hírtelen világos fény nem esett jól de miután g észrevettem hogy a szobámban fekszem és anyám alszik a fotelben mellettem.
- Anyu. – hangomat suttogásként érzékeltem. Nem hiszem hogy erre felébredne. - Anya!- talán ez egy kicsit hangosabb volt, de második próbálkozásom sem járt több sikerrel mint első. - Anyu!- erre már fejét fölkapta és rám emelte majd egy mosolyt küldött felém.
- Kicsim jobban vagy már?
- A fejem még fáj egy kicsit de azért jobban mint a repülőtéren.
- Nagyon megijesztettél!
- Tudom! Bocsánat, csak én, nem tudom, már nem bírtam ezt.
- Talán az út lehetett ilyen fárasztó.
- Talán. - majd küldtem felé egy mosoly féleséget hogy lássa már jobban vagyok.
- Nem vagy éhes?
- Hogy így mondod, de igen!
- Remek van még egy kicsi maradék délről megyek és felmelegítem neked. - azzal az ajtó felé vette az útját.
- Majd szólók mikor készen lesz.
- Oké. Hol van a bőröndöm?
- Azt hiszem Phil a nappaliba rakta. Majd szolok neki hogy hozza be.
- Köszönöm.
Majd kilépett a szobából engem egyedül hagyva. A szobám még úgy volt berendezve ahogyan pár éve itt hagytam. Talán csak kicsit nagyobb pór van. Az ablak kinyitva, hiszen itt nincsen hideg. Kint sötét van és kellemes hűvös levegő áramlik be megtöltve a szobámat friss levegővel. Egyszer csak anyám hangját véltem felfedezni a csöndben.
- Bella. Készen van a vacsora.
- Megyek!
Mielőtt kiléptem volna szobám ajtaján vetettem egy pillantást az órára ami este 10-et mutatott. Talán anyámnak igaza lehetett avval, hogy elfáradtam és azért estem össze. A konyhába vezető utat ismertem hiszen ezek a falak között nőttem fel. A konyhába anyám és fogadott apám éppen az asztalhoz készültek leülni.
- Bella, régen láttuk egymást. - mondta Phil és hozzám lépett majd megölet .
- Régen jártam már ebben a házba.
- Jöhettél volna többször is.
- Na most már együnk, Bellának kell valami amitől meghízhat mert most nagyon sovány.
Majd nekiláttunk az evéshez ami pizza volt tekintve anyám főzőtudományát. Viszont nagyon jó esett. Kipihentnek éreztem magam hiszen legalább 6 órát aludtam az összeesésem óta. Vacsora közben nem nagyon beszélgettünk egymással. Nem az a kínos csend volt de nem igazán akadt téma ami érdekelt volna most. Egyedül szerettem volna lenni.
- Ez nagyon jól esett.
- Köszönöm. Holnap mit szeretnél enni?
- Valami könnyűt.
- Rendben. Kitalálok valamit. Menjél fürödj meg. Láttam hogy lesz ma valami jó film. Még lefekvés előtt megnézhetnénk.
- Nem lenne baj ha elmennék egy kicsit sétálni?
- Dehogy is! Hiszen már felnőtt vagy. Viszont vigyázz magadra.
- Meglesz!
- Szerintem vedd ezt a pulóvert. Megfogsz kukulni ha így mész. Itt este is nagyon meleg van.
Észre sem vettem hogy még ez van rajtam. Bólintottam egyet majd kivettem egy pólót és felhúztam.
Nagyon jól esett most egy kis séta. A tenger még most is kellemesen meleg és a levegő is párás volt.
Nem sétáltam el olyan messzire a háztól de azért nem is maradtam olyan közel.
A közelben egy embert figyeltem aki trombitázott. A hangszer hangja betöltötte az egész partot. Élveztem a csendet.
Az ezt követő két hétben szinte minden nap kimentem esténkét és figyeltem az embereket.
Ma is épp sétálni indultam mikor anyám az ajtóból hívott vissza s mellém épet, jó szorosan átölelt és a fülembe suttogta:Vigyázz magadra kincsem!
Majd viszonoztam én is ölelését és kiléptem a házból. Anyám mindig tudta ha valami nincs rendben. Nekem is egyszer csak rossz előérzetem támadt mikor az házunktól jó távolt egy eldugott kis sikátorba értem és szemben találtam magam az én gyilkosommal.
Hangosan feltört kacaja betöltötte a sikátort.
Tudtam hogy nem menekülhetek el hiszen jóval gyorsabb nálam.
- Bella, el sem tudod hinni hogy milyen könnyű volt követnem a szagodat. Mi az a Cullenek már nincsenek itt hogy védelmezzenek? Talán magadra hagytak? Oh, te kis szegényke. - majd megint hangos nevetésbe tört ki.
- Mit akarsz tőlem Victoria?- hangomat csak suttogásként érzékeltem de biztos voltam benne hogy ezt meghalja .Arcáról a mosoly lefagyott s egy szempillantás alatt nyakamat megfogta s az égnek emelt.
