9.fejezet

Ahogyan ezt kigondoltam magamban, Alicenek rögtön látomása támadt. Ujjongva kelt fel a fotelből, mikor vége lett és nyomott az arcomra egy puszit.

- Köszönöm!

- Mit?

- Hogy becsomagolhatok neked. – mondta Alice. Szóval ennek örül és annak nem hogy elmegyek a bátyához?

- Nem is örülsz, hogy elmegyünk?

- Annak még jobban, de most pakolnom kell, meg Bellának venni pár ruhát, mert amiket hordasz…

- Elmondaná valaki, hogy miről van szó? – kérdezte Jasper.

- Az hogy Volterrába megyünk! – ujjongta Alice a szobájából.

- Megyek, intézem a jegyeket. – pattant fel ültéből Jasper.

- Akkor én haza megyek és elmondom Ashleynek és Peternek.

- Jó, de siess vissza és már hozd magaddal azt is, amit vinni akarsz!

Most csak futottam először elmentem vadászni. Leterítette két szarvast. Talán nem is jó ötlet hogy oda megyek, hiszen minek akarna látni engem. Elmondta hogy nem kelek neki és hogy nem szeret. Viszont hogyha az igaz amit Alicék mondtak, akkor…. Nem! Odamegyek beszélek vele és kész! Egyáltalán miről fogunk beszélni. Biztosan nem fog örülni hogy én is olyan vagyok mint ő. De ez most nem érdekel. Csak még egyszer láthassam tökéletes arcát.

Viszonylag gyorsan a házunkhoz értem hiszen az erdőben van. Nem igazán tudom hogy hogyan mondjam el barátaimnak hogy elmegyek, és lehet hogy nem is látom majd őket többet.

A házba beérve nagyon rosszul éreztem magamat. Ők segítettek nekem hogy könnyebb legyen emberek között lennem és befogadtak. Én pedig most csak egy szó se beszéd nélkül itt hagyom őket. Milyen egy barátnő vagyok én? Ha most ezt megcsinálom akkor biztosan nem vagyok jobb mint a Cullenék, hiszen ők is ezt csinálták velem.

- Ashley, Peter! – szólítottam őket. Egy szempillantás alatt előttem termettek.

- Mi az, Bella? – kérdezte barátnőm – Ugye nincsen semmilyen baj!?

- Nem, nincsen, de inkább menjünk be a nappaliba!

Azzal hárman elindultunk a nappaliba. Egymással szemben ültünk le. Úgy éreztem magamat mint amikor Alice mondta el hogy mi történt a Cullen családdal.

- Bella, mondjad már mi történt!

- Uhh, elmegyek Alicékkel Olaszországba. – mondtam nekik a földet fixírozva. Nem bírtam most a szemünkbe nézni.

- A Volturihoz? – kérdezte Peter

- Igen.

- Nem mehettek csak úgy oda. Ez nagyon veszélyes!

- Nem igazán tudok a jó és a veszélyes között különbséget tenni!

- Miért akarsz odamenni? – kérdezte barátnőm

- Edward ott van.

Váltottak egy gyors pillantás majd Peter elkezdett mesélni.

- Mielőtt csatlakoztál volna hozzánk, találkoztunk egy családdal. – itt szünetet tartott. Gondolom, hogy feldolgozzam, de nem igazán érettem hogy most miért meséli ezt el.

Talán azt akarják, hogy maradja itt.

- Kikkel?

- Cullenékkel. – válaszolta higgadttan. Na, erre biztosan nem számítottam volna!

Szóval akkor még együtt voltak, vagy?

- Emmettel és Rosalieval is találkoztatok.

- Nem akkor ők már elmenet. Edwardal nem igazán találkoztunk sokat. Állandóan a szobájába kuksolt és csak néha-néha jött le Esme kívánságára és amikor vadászni ment.

- Bella, ezt csak azért hoztuk fel – folytatta Ashley – mert tudjuk hogy ti ketten nem lehettek boldogok hogyha külön vagytok! Nagyon nehéz lesz hogy már nem vagy velünk, de sokkal boldogabb leszel vele!

- Szóval azt mondjátok hogy menjek?

- Igen! – örömömben mindkettejükhez odaléptem, és megöleltem.

- Mikor indultok?

- Nem igazán tudom. Alice pakol össze és Jasper pedig a jegyeket intézi.

- Szóval neked csak az maradt hogy nekünk beadagold hogy elmész. –mondta mosolyogva Ashley.

- Hát igen..- húztam én is mosolyra a számat. Nem hiszem hogy most nálam létezhetett-e boldogabb ember mint én.

A következő pillanatban csengőszóra kaptam fel a fejemet.

- Ez azt hiszem hogy a barátnőd lesz. Megyek, kinyitom. – mondat Ash és az ajtó felé vette az irányt.

Alice betáncolt Jasperrel az oldalán a nappaliba és adott egy puszit az arcomra.

- Mi már készen vagyunk. Csak rád várunk!

- Azt hiszem már én is képen vagyok.

- Oké. Akkor mehetünk.

Ashleytől és Petertől még elbúcsúztam.

Életem legfontosabb utazását fogom megtenni most. Még sohasem jártam Olaszországban, viszont most nem a táj kémlelésével fogom elölteni az időmet!

- Bella, gyere már! Ugye nem akarod lekésni a gépet! Mert ha nem akkor még most el kellene indulnunk! – ébresztett fel elmerengésemből Alice hangja.

- Persze megyek máris. – mondat majd beszálltam az autóba.

8.fejezet

Alice szemeit lehunyta és jó erősen Jasperbe kapaszokott. Mint hogyha fuldokolna. Talán ha embert lenne akkor el is tőrt volna.

- Mit szeretnél elsőnek hallani?

- Nem is tudom. Olyan sok kérdés van bennem! –válaszoltam őszintén.

- Akkor elkezdem az elején. - mondta Alice – Amikor elmentünk Forksból minden megváltozott. Calisle mindig dolgozni volt, Emmett nem mondott többet vicceket, Rosalie szinte minden percet egyedül töltött a szobájában. Esme nagyon rosszúl érezte magát hogy a családja ilyen állapotban van. Jaspernek minden érzést el kellett viselni és Edward, neki volt a legnehezebb! – Alice becsukta szemeit és pár percig csöndben maradt. Arca teljesen eltorzult. Azt hiszem hogy visszaemlékezett, arra amit most mesélt el.

- Alice nem látott nagyon látomásokat, teljesen ki olt merülve, egyszerűen nem tudtam rajta segíteni. Ő jelenti nekem az életet – ekkor párjára nézett, és rámosolygott mire ő is egy mosolyt kapott viszonzásul. Olyan jó nézni őket, hogy ennyire szeretik egymást. – és egyszerűen nem tudtam felvidítani! Bármennyire is erőlködtem nem ment!

- Miért? – egyszerűen nem tudtam felfogni, hogy miért változott meg ennyire az életük hogy elmentek Forksból. Talán tényeleg szerettek oda járni iskolába, és a kőrnyék is tetszhetett nekik.

- Miért?- ismételtet kérdésemet barátnőm. – Bella, azért mert hiányoztál nekünk!

Ezt nem tudtam hova tenni! Hiszen ők mentek el. Ők hagytak engem egyedül. Én szenvedtem hónapokon át a hiányuktól, én nem aludtam éjszakákon át mert rémálmai voltak.

- Nem, ti mentetek el! Ti hagytatok itt!- miután ezt kimondtam éreztem magamon egy nyugalom hullámot, Jasperre néztem és jeleztem neki hogy jól esett.

- Bella mi nem akartunk elmenni! Edward mondta hogy neked könnyebb lesz hogyha már nem vagyunk veled, hogyha nem búcsúzunk el. Nem akarta még elviselhetetlenebbé tenni neked.

- Akkor nem tudjátok, hogy milyen napokon mentem keresztül. – most már folyamatosan éreztem, hogy Jasper nyugtatni próbál. Vettem egy mély levegőt és feltettem a következő kérdést, ami érdekelt. - Hol vannak a többiek?

- A családunk romokban hevert és ezt már Rosalie nem bírta elviselni, így elmentek Emmettel. Először úgy volt, hogy csak pár évre mennek el, mert volt már ilyen hogy pár évre elmennek. De aztán nem jöttek vissza és nem is hiszem, hogy vissza fognak jönni. Hiszen igazuk van. Mi csak szenvedtünk, így legalább nem kell nekik is elviselni. Esme nagyon összeomlott hogy elveszítette a gyerekeit, már ő sem tudott nagyon sok mindent csinálni. Aztán jött Edward. Így sem találkoztunk vele nagyon, hiszen egész nap a szobájában üldögélt. Olyan furcsa, rekedtes hangja volt. Aztán bejelentette. hogy elmegy. Aztán már Jasper sem bírta tovább ezt a sok fájdalmat és én sem. Így mi is eljöttünk. Annyira hiányoztál Bella. – oda hajolt hozzám és jó erősen magához ölelt.

- Te is nekem. – pár percig biztosan így lehettünk miután meg kellet kérdenem valamit. A mi a legjobban érdekelt. – Edward miért … – itt hangom elcsuklott. Nagyon nehéz volt nekem ezt az egy kérdést megkérdezni, de most ez izgatott a legjobban . Alice megszorította a kezemet bíztatás képen, így erőt vettem magamon és megkérdeztem. – Edward miért ment el?

Alice szemeit becsukta és válaszolt a kérdésemre. - Nem tudott így élni. Nem akartam tönkretenni az életünket, de azzal hogy elhagytunk téged, tönkrement. Nagyon hiányoztál neki…

- Nem hiszem!

Most aranybarna szemeit rám emelte. Ha akartam volna se tudtam volna elnézni. Fogvatartott tekintete.

- Szeret téged! Mindig is szeretett, és csak azért ment el hogy megvédjen téged magától!

Erre nem tudtam mit mondani! Nem ezt nem hiszem el! Hiszen a szemeiben láttam, hogy igazat mondat, hogy nem szeret! Tudom! Tudom, hogy nem szeret!

- Nem ez nem igaz! Nem!

- Bella, kérlek! Hidd el!

- De, de azt mondta, hogy nem szeret!

- Mi nagyon jól tudunk hazudni. Volt egy látómásom pár hete, vissza ment Forksba, csak akkor kiolvasta Chalrie gondolataiból, hogy nem élsz már ott, majd hogy eltűntél! Elment a Volturihoz és most velük él és ha kell harcol.

- A Volturihoz? – köpni, nyelni nem tudtam, hiszen az ottani vámpírok embereket ölnek meg.

- Állatok vérét issza. – válaszolta higgadtan Jasper.

Még beszélgetünk egy kicsit a nap folyamán, de aztán elmennem gondolkodni. Talán tényleg igaza van Alicenek. Leget hogy szeret.

H a tényleg így van, akkor találkoznom kell vele….

7.fejezet

Az egész éjszakát átbeszélgettük Elmondtam Ashleynek ogy honnan ismerem a Cullen családot hogy miért akart Victoria megölni. Reggel hat óra volt így felvonultam a szobámba, megfürödtem majd felöltözködtem. Ma egyedül megyek a suliba az én BMW-mel. Ma biztosan találkozni fogok Alicel és Jasperrel. Az iskola felé úton végig gondolkoztam hogy mit mondjak nekik ha látom újra őket, de csak akkor eszméltem fel mikor már az iskola parkolójába hajtottam be. Amikor kiszáltam a kocsiból megéreztem az emberek édes illatát. Nagyon csábított, hiszen legalább egy hete nem voltam már. Ma el is fogok menni a hegyekbe. Megpillantottam Alicet aki közeledett felém. Oda ért hozzám megölet. Jasper pedig csak egyet biccentett.

- Sajnálom a tegnapi napot. Én nem így akartam!

- Semmi baj. Csak kicsit már túl feszült voltam.

- Holnap gyere át hozzánk! - majd bevetette a boci szemeket, amiknek nem lehet ellen állni de nem is akartam!

- Rendben.

- Akkor holnap mindent tisztázunk!

- Ezt hogy érted?- kérdeztem vissza Jasper mondatára.

- Hogy mi miért vagyunk csak ketten.

- Ohh. – szíven ütött a felismerés, hisz még mindig nem tudom hogy miért nincsenek itt a többiek.

- Milyen órád lesz az első, lehet hogy velünk lesz.

- Matek.

- Nekünk tesi. Majd látjuk még egymást ebédszünetben.

- Ha te mondod. - egy mosollyal az arcukon elindultak az első órájukra. Ashlye és Peter pont ebben a pillanatban értek be a suliba, így odamentem hozzájuk.

- Hali!- üdvözöltem őket egy kicsit már túlságosan boldogan. Nem tudtam hogy miért vagyok ilyen állapotban amikor eszembe jutott hogy Jaspernek ez a tehetsége.

- Szia!Gyere menjünk az órára!

- Rendben. - az első óra nagyon unalma volt. A tanár végig valamilyen összefüggésről beszélt amit már egyszer tanultam, szóval nem igazán figyeltem rá. A következő órák is ugyanígy teltek el. Nem igazán figyeltem mivel olaszul jobban tudok mint a tanár.

Majd eljött az ebédszünet ideje. Minden diák végig méregetett és a lányok pedig összesúgtak, ezzel viszont csak az volt a baj hogy minden egyes sót tisztán hallottam. Beálltam a sorba valamit venni csak a látszat kedvéért. Vettem valamilyen cukros löttyöt és egy gyümölcs-tálat.

Alicék asztalához ültem le.

- Ugye nem baj hogy ideülök?- kérdeztem kicsit, de nagyon kicsit félve a választól.

- Az lenne baj ha nem ide ültél volna.

- OkÉ.

Ashley és Peter is hozzánk ültek. Alice valami olyasmiről beszélt hogy vásárolni megy és hogy nem lenne e kedvünk vele tartani. Én huzockodtam a dolog mellül, mivel ma vadászni akartam menni és nem igazán szeretek vásárolgatni. Ashleyt kérem meg mindig hogy vegyen valami ruhát hogy azért ne szakadt rongyokban járjak. Meg is egyeztek hogy háromkor elveszik Ashlyet nálunk Alice,és hogy csak olyan este nyolc körül érnek majd haza. Nem tudom felfogni hogy hogyan szerethet valaki ennyire vásárolni, és hogy hogyan tud eltölteni legalább 5 órát csak ezzel.

Az ebédszünetnek gyorsan vége lett. Majd mindenki siettet a maga órájára.

- Milyen órád lesz?- kérdezte Alice, minthogyha nem is tudná rá a választ.

- Kémia?- kérdeztem vissza, mire csak mindketten elmosolyodtunk.

- Hogy- hogy most nem Jasperrel van órád?- kérdeztem miközben a terem felé haladtunk.

- Valamit az autókról tanul és nekem nincs kedvem végig ülni.

- Megtudlak érteni. Ma mikor is indultok Ashlyel vásárolni?

- Olyan kettő felé leszek a házatok előtt. Miért te is velünk akarsz taratani?- kérdezte egy kaján vigyor kíséretébe.

- Nem, dehogy is . Csak érdekelt.

Majd beléptünk a terembe Alice mellém ült le, és legalább az egész órát végig beszélgettük semleges dolgokról, míg a tanár ránk nem szolt. Nem igazán keltettem jó benyomást így az első kémia órámon, de nem igazán érdekelt. Olyan jó volt Alicel lennem. Már nagyon hiányzott rég nem látott barátnőm.

Mikor kicsöngettek mindenki ment a maga útjára, nekem ez volt az utolsó órám, de Alicenek és Jaspernek még van egy órája. Elköszöntem Alicetól és a parkoló felé vettem az irányt. Az autómmal csak úgy száguldottam. Nagyon megszerettem a gyorsaságot. Bele gondolni abba, hogy régen mennyire utáltam, mennyire más voltam. Mikor hazaértem Ashley már készülődött mivel nekik kevesebb órájuk volt mint nekem.

- Hali!

- Szia, Bella! Segítenél felhúzni a ruhám cipzárját? Egyszerűen sehogyan sem érem el.

- Persze. - az egész csak egy mozdulat volt de Ashley nagyon megkönnyebbült. Ezen kacagnom kellet. Egy ilyen erős lény egy ilyen kicsi dolgot nem tud megcsinálni.

- Ne nevess, mert még te is kerülhetsz ilyen helyzetbe.

- Nem hiszem, hogy veszek majd magamnak ilyen ruhát. – mutattam rá.

- Lehet hogy te magadnak nem veszel, de én attól még vehetek.

- Oké. Meg sem szólaltam!

Ekkor halottam meg Alice autójának hangját hogy dudál.

- Jó szórakozást! És sok ruhát. - mondtam neki.

- Neked pedig jó vadászatot.

Furcsállottam hogy Alice és Ashlye ilyen jól kijönnek, de hát nagyon hasonlítanak egymásra azzal a vásárlás mániával.

Pár perc után én is elmentem vadászni. Hiányzott már hogy a hajamat felkapja egy szellő és dobálja.

Mikor már egy hegy lábánál voltam úgy gondoltam hogy elég lesz és itt beleszagoltam a levegőbe. Egy szarvas szagát éreztem és az irányába vettettem magamat. Egy kisseb réten legelt. Szegény állatot nem kedvem megölni, de inkább egy állatot mint embert. Büszke vagyok magamra hogy még újszülött koromban sem támadtam rá egyetlen egy emberre sem. Még levadásztam egy medvét és London felé vettem az irányt. Mikor haza értem már Ashley otthon volt és éppen azt ecsetelte hogy mit vett.

- Sziasztok. Milyen volt a vásárlás?

- Nagyon jó. Vettem neked is egy ruhát. Nagyon szexisen fog állni. – erre a mondatra szemeim kikerekedtek. Köpni, nyelni nem tudtam. Nem vagyok az a fiúzós típus .- Nyugi. Csak egy farmert és egy kabátot kaptál. – mondta kuncogva.

- Köszi. – ezzel felmentem a szobámba. Az ágyon ott hevert egy szatyor amin valamilyen levél. Elolvastam és csak annyi állt benne: Láttam, hogy jól fog állni! Biztosan Alice küldte.

Az este már nem mentem ki a szobámból. Egy könyvet olvastam. Reggel is csak arra lettem figyelmes, hogy a kezem csillog. Szóval ma nem megyünk suliba. Egyszer csak egy telefon csörgésre lettem figyelme.

- Halló!

- Szia, Bella! Bocsi tegnap elfelejtettem szólni hogy ma sütni fog a nap!

- Jah, észrevettem.

- Arra gondoltam, hogy átjöhetnél most is. Úgyis úgy volt, hogy átjössz ma hozzánk.

- Rendben. Akkor mikor induljak?

- Most!

- Most?

- Hát sok mindent kell elmondanunk. – itt hangja elhalkult. Alig halottam már én is. - Biztosan sok kérdésed van!

- Néhány van.

- Akkor gyere.

- Mindjárt ott vagyok. – lementem a nappaliba. – Sziasztok.

- Szia. Ma nem megyünk suliba! Süt a nap!

- Igen, tudom. Átmegyek Alicékhez.

- Jó szórakozást.

- Nem hiszem. - de ezt már nem hallották. Azzal beszálltam az autómba és irányba vettem barátnőm házát. Pár perc múlva meg is érkeztem. Alice már kint állta az ajtó előtt odajött hozzám és együtt mentünk be a házba. Eszembe jutott, hogy még pár napja milyen állapotban hagytam el a házat. Elszégyelltem magamat hogy ordította egykori legjobb barátnőmmel. Egykori? Talán még mindig. De erről már csak holnap tudom jobban, hiszen remélem akkor már nm lesz a fejem tele kérdésekkel. Leültem a kanapéjukra és elkezdődött életem, létezésem egyik legfájdalmasabb beszélgetése.

Kellemes ünnepeket kívánok minden olvasómnak és nagyon sok ajándékot!

Itt van az új fejezet. Remélem, hogy mindenkinek tetszett. Ebben most nem volt olyan új dolog, amire nagyon kíváncsiak lehettek, de a következőrészben már tényleg leírom hogy miért nincsen együtt a Cullen család.

6.fejezet

Alice ég mindig a nyakamban lógott. Jó erősen én is átöleltem és beszívtam édes illatát.

Pár perc után lekászálódott a hátamról.

- Bella!! Nem hiszek a szememnek! Te, te élsz!

- Hát,ha ezt lehet életnek nevezni.

- Én nekem beszélnek kell Edwarddal!

- Mi? Mi? Alice ne,kérlek!

- Bella, azt hiszi az egész család hogy halott vagy!

- Mindenki?

- Igen! Annyi mesélni valóm van!- szemei felcsillantak.

Ashleyre és Peterre emeltem tekintetemet. Mire az arcukon hatalmas vigyor jelnt meg és bólintottak!

- El kell jönnöd hozzánk!

- Itt van mindenki?- erre Alice arca eltorzult. Jasper átölelt és válaszolt kérdésemre.

- Bella. Már nincsen Cullen család. Csak én és Alice vagyunk.

- Mi?- hitetlenkedte. Egyszerűen nem bírta feldolgozni a mondottakat. Az a család amit mindig tökéletesnek hittem már nincs.

- Ezt inkább ne itt beszéljük meg. Mindenki minket néz!- hangja még mindig remegett, de biztos voltam benne hogy Jasper is segít neki abban, hogy nehogy összeessen.

- Gyere át hozzánk!

- Most?

Erre csak egy bólintással válaszoltak. Alice átölelt és így indultunk el az autójuk felé. Még Ashnek és Peternek vissza szóltam, hogy csak pár nap múlva megyek haza. Az autóban én és Alice hátra, míg Jasper a vezető ülésbe ült. Egész útón engem néztek és végig fogta Alice a kezemet. Egy napja még azt hittem, hogy sohasem fogom őket látni, de most itt ülök velük egy autóban. Barátnőmet átöleltem és hozzábújtam. Halkan mindketten elkezdünk sírni könnyek nélkül. Mikor megérkeztünk egy gyönyörű ház előtt álltunk meg. Nem volt olyan nagy, de olyan kicsi sem. Tükrözte Alice stílusát. Kiszálltunk a kocsiból. Azt hiszem, ha nem kapaszkodik belém barátnőm, akkor összeesik.

A házba érve először a nappaliba értünk. Egy gyönyörű fehér kanapéhoz húzott Alice és leültetett. Szemben ült le velem, mell pedig Jasper. Végig engem nézett, nagyon furcsa volt ez az egész helyzet. Nem igazán kínos, de nem is annyira kellemes csönd állt be közöttünk. Majd a csöndet Jasper szakította meg.

- Talán jobb lenne, ha én most elmennék vadászni. - tekintetemet én is ráemeltem és csak most vettem észre milyen elkínzott képet vág.

- Nem igazán bírom most ezeket az érzelmeket. - magyarázkodott. Alice adott arcára egy puszit és megköszönt valamit. Azt nem tudom hogy mit de biztos vagyok abban, hogy valamit csinált a képességével. Japer kilépett az ajtón én pedig csak néztem abba az irányba amerre eltűnt.

- Hogy történ?

- Mi?

- Hogy te is átváltoztál!

- Megtámadott Victoria.

Alice szemeit becsukta és olyan érzésem támadt minthogyha szitkozódna, de ebben nem vagyok teljesen biztos.

- Miért nem kerestél fel minket?- Tudtam hogy mindent meg akar majd tudni, hiszen ő Alice, de viszont arra nem számítottam hogy ilyen hirtelen foglya ezt a kérdést felteni. Még nem voltam észen a válaszra. Mikor észrevette hogy nem igazán tudom hogy mit mondjak, folytatta:

- Kérlek Bella! Nekem mindent elmondhatsz! Én vagyok a legjobb barátnőd!- Az utolsó mondatnál felment bennem a pumpa. Egy legjobb barátnőnek az a dolga hogy mindig ott álljon és hogy segítsen a barátnőjének. Mikor nekem szükségem volt rá nem volt ott, még el sem búcsúzott!

- Legjobb barátnő?- felálltam a kanapéról mire Alice is követett.

- Sajnálom amit akkor csináltam. - tényleg az volt az érzésem hogy igazat mond, de nem lehetek semmiben sem biztos, hiszen Edwardnak is hitten, és ő is becsapott.

- Nem, Alice! Te nem sajnálsz semmit! Kérlek legalább most ne hazudj! Tudom hogy csak egy kolonc voltam neked és a családodnak mindvégig!

- Nem Bella! Kérlek hallgass végig hogy mindent megmagyarázhassak!

- Nem gondolod hogy ezzel egy kicsit elkéstél?

Erre a mondatomra arca eltorzult. El akartam innen menni. Bármennyire is volt jó érzés újra látnom a barátnőmet, nem akarok a terhére lenni! Már az ajtóban álltam mikor meghallottam a csilingelő hangját.

- Edward vissza ment Forksba de te már nem voltál ott. Charlitól tudta meg hogy meghaltál!

Nem néztem vissza, csak el akartam szakadni a múltamtól. Nem hiszem hogy azért ment volna vissza mert szeret. Biztosan csak bűntudata volt. Tudom hogy nem szeret, láttam a szemében hogy igazat mond. Nem tudom hogy mióta futhattam, de már egy havas tájnál jártam mikor visszafordultam. Jót tett ez az út., így legalább ki tudtam szellőzetni a fejemet.

Már a házunk elött jártam, mikor megéreztem Alice és Jasper illatát. Tudtam, hogy a házban vannak és hogy bocsánatot akarnak kérni, hiszen már náluk is ezzel próbálkozott Alice.

Talán majd ha elmondom nekik hogy boldog vagyok így, és hogy nem kell nekem az hogy segítsenek. Találtam magamnak új otthont, és biztos vagyok abban, hogy ők sohasem hagynak el majd egy szó, se beszéd nélkül.

Sejtésem beigazolódott mikor ott találtam régi barátaimat a nappaliban. Ashley és Peter is sajnálkozva pillantottak rám. Szóval elmondtak nekik mindent és ők is hogy hogyan változtam át.

- Örülök hogy mindent tudtok már. - mondtam Alicenek.

- Sajnálom Bella, de muszáj volt tudnom hogy hogyan történt. Te nem mondtad el de most már legalább tudom.

- Örülök. – feleltem neki vissza. Oda akartam menni és megölelni és azt mondani hogy nincsen semmi baj, de akkor ez nem lett volna igaz. Igen is nagy baj van.

- Azt hiszem én most bemegyek a szobámba.

- Felesleges, már indulni készültünk. - és ezzel együtt Jasper feált.

- Bármikor átjöhetsz hozzánk Bella. - mondta Alice, egy röpke látomás után.

- Rendben.

Majd elköszöntünk tőlük és Ashely és Petre felé fordultam. Tudtam hogy minden el kell magyaráznom, hogy miért nem meséltem az emberi életemről, hogy Victória miért akart megölni és hogy honnan ismerem a Cullen családot. Úgy néz ki, hogy a mai éjszaka hosszúnak ígérkezik.

5.fejezet

Mikor éppen húztam fel a pulóverem cipzárját egyszer csak kivágódott a próbafülke ajtaja és Ashley ált ott egy gyönyörű zöld ruhába. Nagyon jól illet szőke hajához és aranybarna szemihez.

- Bella te mit művelsz?

- Próbálok.

- Hát azt látom. De mit?

Mikor látta, hogy nem értem mire gondol folytatta.

- Nem azért jöttünk hogy farmert próbálj!Tessék itt van pár ruha. Ezeket próbáld fel!

A kezembe nyomott egy kisseb ruhahalmot.

- Ezeket nem is fogom hordani, akkor meg miért próbáljam fel?

- Majd elmegyünk olyan helyekre ahol hordani fogod.

Én pedig jó kislányként egyenként felpróbáltam őket. Tényleg volt olyan ami jó állt.

Mikor végeztem szóltam Ashleynek hogy én készen vagyok és mentem a kasszához. A boltos nő unottan köszönt és vette el a ruhadarabokat.

Mikor épp fizettem akkor lépett mellém barátnőm.

- Én nem veszek most semmit!

- Mért? Olyan jól állt az a zöld ruha.

- Igen az tényleg, de már van innen egy hasonló darabom, amit múltkor vettem amikor nem jöttél velem.

- Oké. - elvettem a szatyrokat és mentünk a következő boltba, ahol cipőket lehet venni.

- Bella! Gyere találtam neked egy gyönyörű magas sarkút!

- Ashley, én nem igazán hordok ilyeneket!

- Mikért nem? Olyan jól állnak! Gyere, legalább csak próbáld fel!

- Jó! De csak felpróbálom!

- Ha jó lesz akkor megvesszük!

Felpróbáltam és nem is állt rosszul. Fekete színe volt és vastag talpa, jól állt ahhoz az egyik ruhához amit ma vásároltam.

Még bementünk pár ruhaboltba mielőtt megvettük a festékeket.

Az én szobámat fehére, Ashley-be és Peter-be meg erős piros színűt. Nem igazán vagyok abban biztos, hogy mindkettejüknek fog tetszeni de barátnőm imádja ezt a színt és Peter pedig a barátnőjét imádja. Olyan aranyosak ketten. Bárcsak nekem is megadathatott volna ez a lehetőség, de teljesen boldog soha sem leszek! Haza felé már csak száguldottunk.

- Sziasztok, csajok! –lépett ki a házból Peter. –Milyen volt a nap?

- Fárasztó!

- Jajj, Bella, nem is. Nagyon jól éreztük magunkat.

- Hát, ahogy a szatyrokat nézem úgy tényleg jó éreztétek magatokat.

- Hát annyira azért nem volt jó! De a végét már nagyon untam. - erre a kijelentésemre Ashley csak egy mosolyt küldött felém.

Talán boldog sohasem leszek, de velük jól érezhetem magamat egy darabig.

- Hát amíg ti vásárolgattatok addig beírattam magunkat a legközelebbi gimnáziumba. Nagyon modern!

- Ezt nem mondod!- ordította Ashley és párja karjaiba vetette magát, majd egy szenvedélyes csókot váltottak. Mikor ezt csinálják elszoktam fordulni, hisz mindig Edward jut az eszembe és, az hogy ő egyáltalán nem szeretett.

- Bella jól vagy?- jött oda mellém, Ash.

- Igen, köszi. Azt hiszem, hogy én most elmegyek egy kicsit vadászni.

(Ashley szemszöge)

- Igen, közi. Azt hiszem, hogy én most elmegyek egy kicsit vadászni.

- Redben.

- Holnapra gyere vissza mert kezdődik az iskola. - kiáltotta szerelmem utána.

Bella válaszként erre intett egyet és bevetette magát az erdőbe.

- Valamikor olyan furcsa!

- Igen, nem tudom, mi van vele. Talán neki is volt egy párja csak meghalt. Igen lehetséges.

- Annyira hasonlít arra az Edwardra, akivel még pár évvel ezelőtt találkoztunk.

- Igen, igazad van.

- Remélem, hogy megtalálja a boldogságát.

- Én is remélem. De ameddig nem ér issza…- majd adott egy szenvedélyes csókot.

(Bella szemszöge)

Ma csak egy szarvas vadásztam le. Nagyon elment a kedvem mindentől. Talán a holnapi nap miatt vagyok egy kicsit izgatottabb. Új berek. Áhh, biztosan nem fogok senkivel sem barátkozni, hisz a Culleneknak sem volt barátjuk.

Vajon most mit csinálnak? Edward biztosan már megtalálta a hozzá illő párt és átváltoztatta.

Mikor végeztem a vadászattal és a gondolkodással, már hajnalodott, ezért visszaindultam a házba. A fák csak úgy süvítetek mellettem. Nagyon jó ötlet volt hogy Londonnál az egyik kisseb erdőben vettünk házat, mivel így szabadon közlekedhetünk és senki sm vesz minket észre.

A ház és környéke nagyon nyugodt volt. A ház előtt egy sötétkék színű BMW állt. Nem éreztem semmilyen új illatot szóval biztosan nincs itt vendég.

- Bella. Ugye milyen jól néz ki az új autóm? –kérdezte Peter.

- Nem csak a te autód! - mondta kuncogva Ash.

- Hát tényleg nem néz ki annyira rosszul, bár én nem értek az autókhoz.

- Az nem baj majd megtanítalak.

- Köszi de inkább lemondom ezt a programot, úgyis lassan mennünk kell az iskolába. - válaszoltam Peternek.

- Jah, tényleg, már ki is ment a fejemből.

- Igen, jó lenne ha átöltöznél.

- Megyek. - azzal beszáguldott a házba.

- Mikor vettétek.

- Miután tegnap elmetél, bementünk a városba.

- Vettetek valami mást is.

- Még pár ruhát Petrenek, amit nem igazán élvezett, de hát ez van.

Majd szép lassan indultunk az iskolába. Már nagyon izgatott voltam. Út közben eleredt az eső is. Hát ez igazán jellemző Londonra. Viszonylag gyorsan odaértünk az új szerzeménnyel az iskolába. Minden szempár az új jövevényekre tapadt. Viszont az én szemeim is egy ismerős párra tapadt. Ők először nem is figyeltek fel rám, de miután kiszálltunk a kocsiból találkozott pillantásunk. A lábaim földbe gyökereztek. Meg sem bírtam mozdul.

Csak Ashley hangjára figyelem fel, szemeim elszakadtak a két figyelő szempárról és Ash felé fordultam.

- Bella, jól vagy?

Mire tekintetem megint a két ismerős felé fordítottam, akik vámpír-gyorsasággal kezdek el felém közelíteni, majd nyakamba vetette magát rég nem látott barátnőm. Én a megdöbbenéstől megint szóhoz sem bírtam szólalni.

4.Fejezet

4.fejezet

Talán már egy éve hogy vámpír vagyok. Az önuralmam is már nagyon jó. Sokszor mentem eddig az emberek közé, de nem töltöttem el sok időt. A maradékot általában gondolkodással és vadászatokkal ütöttem el.

Most Nagy Britanniában vagyok. Ez az éghajlat igazán kedvező. Itt nem igazán süt a nap. Talán olyan, mint Forks. Ott utoljára a temetésemkor jártam. Muszáj volt látnom anyámat és apámat. Nagyon megviselte őket ez a dolog. Legszívesebben odarohantam volna anyámhoz és letöröltem volna a könnyeit az arcáról. De azt nem tehettem. Hisz igaz holttestet nem találtak, de eltűnésemre egy hónappal eltemettek a Forks-i temetőben. Sosem fogom elfelejteni, hogy milyen arcot vágtak a barátai és családtagjaim.

Pár hete találkoztam két „vegetáriánus” vámpírral. Ők is állati véren élnek. Peternek nincsen képessége, de a feleségének, Ashley mozdulatlanná tud bárkit is tenni. Nagyon megkedveltem őket. Már két hete vagyok velük és csak most találtunk megfelelő házat. London külvárosától messze az erdőben. Ashley nagyon hasonlít Alicere, de biztos vagyok benne hogy ők nem hagynának el egy szó nélkül.

Petre mesélt nekem arról hogy 10 évig élt a Volturinál mielőtt megismerkedett volna szerelmével. Hallottam már róluk. Edward mesélt nekem pár szót,de nem igazán értettem eddig hogy mit csinálnak. Még minig ha Edwardra vagy családjára gondolok nem dobogó szívem összeszorul. Még Rosalie is hiányzik pedig vele nem is voltam jóban.

Új barátaimnak csak pár szót ejtettem a Cullen családról mivel még mindig nagyon fájt róluk beszélnem.

Gondolkodásomból egy csilingelő hang riasztott fel.

- Bella! Bella! –egy szempillantás alatt barátnőm előtt álltam.

- Mi az?

- Gyere el velem vásárolni!!

- Muszáj?

- Na, ne már hogy nem szeretsz vásárolni?

- Nem igazán. – fintorogtam

- Ne csináld velem Bella. Nem tudom egyedül berendezni az egész házat!

- Ott van Peter, ő biztosan elmegy velem.

- Nem, köszönöm ezt most kihagynám. Menjetek csak ketten. - szólalt meg a ház előtt Peter.

- Légy szíves gyere el velem! Tök jó buli lesz elmegyünk bútorokat, ruhákat, ékszereket venni. Meg bármit még amit csak akarsz!

- Nincsen kedvem vásárolni.

- Jajj. Neked soha nincsen. Na, gyere el a kedvemért- majd boci szemekkelnézett rám aminek nem tudtam nemet mondani.

- Na, jó. De azért ne egész nap legyünk el!

- Nem! Csak pár üzletbe nézünk be.

- Rendben.

Azzal beszálltunk a Mercedes-be , amit még egy napja vettünk.

Az út csak húsz percig tartott mivel legalább 150-al mehettünk ami most már nem jelentett problémát nem, úgy mint emberi életembe. Ashley valami hülyeségről fecsegett,amire nem igazán figyeltem. Egyszer csak azt vettem észre hogy a kocsi áll és Ashley kinyitja nekem a kocsi ajtót.

- Bella! Hahó, megérkeztünk.

- Hum.. Bocsi kicsit elbambultam.

- Vettem észre.

A pláza teljesen átlagosan nézet ki. Hatalmas üveg ablakai mögött emberek hada vonult.

Most tényleg nem volt kedvem ezt csinálni, de mivel ilyen kedvesek velem és befogadtak a családjukba valahogyan viszonoznom kellene jó szívűségüket.

- Bella! Gyere már egy kicsit gyorsabban! Olyan vagy mint egy lassú-csiga.

- Okés. Megpróbálok!- nevettem fel mire az

Ő arcán is átsuhant egy mosoly.

Először egy ruhaboltba mentünk be. Ashley szinte az összes csinosabb ruhát levette a fogasról és elkezdte próbálgatni. Én is keresgéltem, de nekem nem igazán álnak jó a ruhák. Sőt, nekem semmi sem áll jól. Inkább elmentem farmert és néhány pulcsit nézni. Csak a látszat kedvéért hordunk ilyeneket, hiszen nekünk nincsen ilyenre szükségünk.

Bocsi. Ez most egy kicsit rövidebb lett.:S

3.Fejezet

3.fejezet

Mit akarsz tőlem Victoria?- hangomat csak suttogásként érzékeltem de biztos voltam benne hogy ezt meghalja .Arcáról a mosoly lefagyott s egy szempillantás alatt nyakamat megfogta s az égnek emelt.

- Mit? Mit akarok én tőled?- Erre csak egy nyögéssel tudtam válaszolni mivel levegő nem kaptam. – Mi az talán nem tudsz beszélni?- Majd egy határozott mozdulattal a falnak dobott. Éreztem hogy vérem kezd folyni tarkómon beterítve egész hátamat.

- Nem is hiszem el hogy ilyen sokáig bírta melletted! A véred- majd hírtelen arcom előtt termett s beleszagolt a levegőbe. Szemei egy árnyalattal sötétebbek lettek . Tudtam hogy mostmár senki sem segíthet rajtam! Meg fogok halni. - egyszerűen ellen álhatatlanul csábít.

Arcát nyakam hoz emeletem. A szívem hatalmas kalimpálásba kezdett. Mire elmosolyodott és nyakamhoz hajolt. Jéghideg ajkait torkomra tapasztotta. Csak egy csíkot láttam a mozdulatából és a körvonalait. Előttem ált meg.

- Hol vannak a te kis védelmező Cullenjeid?- Kérdezte mire válaszom egy nyögésre sikeredett.

- Nem hiszem hogy valahol a közelben laknának. Csak nem elhagyta?

- Edward – nevét nehezen ejtettem ki hisz hiánya még mindig elviselhetetlen volt- és a családja már nincsenek velem. Elhagytak.

- Hát ez kár mert azt hittem hogy a haláloddal megbosszulhatom James halálát. Tudod ez már csak így megy, társat társért.

- Edward nem szeret és sohasem szeretett. Egyikőjük sem!

- Hm.. - gondolkodott majd föl le elkezdett sétálni – Most mit csináljak veled? –Öljelek meg? Az nekik nem lenne büntetés hiszen már most is megszabadultak tőled. Megvan!- Ordította. Hangos kacaja betöltötte a sikátort. - Majd kimondta galád tervét.

- Olyan leszel mint én. Egy szörnyeteg. Embereket kell majd megölnöd hogy élhess!

- Soha!- ordítottam amennyire csak kitelt tőlem.

- Vámpírrá változtatlak! Így ha találkozol a kis hős szerelmessel és családjával majd csak teher leszel nekik. Sajnálni fogják hogy nem öltek meg először mikor megláttam.

- Nem tudod megtenni!

- Oh, dehogyis nem! Ellene tudok majd állni a vérednek! Ez nagyobb büntetés lesz neked mint ha megöllek! Nem fog fájni! Gyors leszek ha akarod.

Torkomhoz hajolt s fogait belemélyesztette.

A lángok eszeveszett gyorsasággal kezdek el mardosni mindenhol. Éreztem hogy valaki felemel és fut velem de azt már nem érzékeltem hogy ki. Valamilyen kemény nyirkos talajt éreztem magam alatt. De már csak az égető, mardosó lángokra tudtam összpontosítani, ami egyre gyorsabban kezdett terjedni testemben.

Én nem akartam ilyenné válni. Vagyis nem most. Pár évvel ezelőtt még örültem volna neki ha bárki is átváltoztad de így nem. Nincs értelme élnek ha senki sem szeret és az a család amelyiket sajátomnak éretem már nem a családom! Anyámhoz sem mehetek vissza hisz biztosan nagyon feltűnő lenne. Forksba pedig be sem akarom tenni a lábamat.

Szívem egyre gyorsabban kezdett kalimpálni. Talán én nem leszek vámpír. Talán én belehalok a fájdalomba.

A lüktető égő érzés egyre jobban kezdett hatalmába keríteni. Egyszer csak tovább már nem tudtam tartani magamat és elnyelt a lángoló sötétség. Nem érzékeltem már semmit csak a sötétségeket és a fájdalmat.

Nem tudom hogy hány órája vagy napja voltam ebben az állapotban de egyszer csak szívem eszeveszett iramban kezdett el dobogni. Mikor hirtelen abbamaradt a láng. Csak a torkom kapart már. Ízületeimet több kilósnak éreztem de mégis könnyen tudtam mozdítani. A ruha ami rajtam volt teljesen átázott. De valami zavart. Nem fáztam.

Szememet még nem nyitottam ki ezért nem tudtam hogy hol vagyok. A sötétségnek vége lett és egy erdő közepén találtam magamra. Este volt de még így is jól láttam minden és egy különös színt. Ilyet még életemben nem láttam de mindenhol felfedeztem. A fák erezetés és a levelekről leeső cseppeket is láttam.

Tehát átváltoztam. Nem akarok élni. Nélküle még létezni sem akarok.

A torkomban a kaparó érzés nem múlt el. Vadásznom kell! De én nem akarok gyilkoz lenni!!!

Nem tudom hogyan kel vadászni hisz még egyik Cullennel sem voltam. Beleszagoltam a levegő- eddig észre sem vettem hogy nem is lélegzem- valamilyen csábító szagot éreztem. A szag irányába vetettem magamat. Vizes hajam arcomra simult s az erdő elszáguldott melletem.

Ennyire gyorsan még életemben nem futottam. Egyszer sem botlottam meg és egyszer sem üköztem neki egy fának sem.

Hírtelen kiértem egy tisztásra. A közepén szarvasok legeltek. Rávettettem magamat az egyikre és kiharaptam az ütőrét. Vérét csak szívtam és szívtam. Megöltem még 3 állatot.

Csak ekkor vettem észre hogy napon vagyok. Bőröm gyönyörűen csillogott a nap sugarai alatt.. Eszembe jutott Edward. Talán fel kellene keresnem.

Nem Bella! Nem szeret!

Nem állíthatok be hozzájuk és élhetek velük! Nem szeret egyikőjük sem!

A szívem összefacsarodik ha a szüleimre gondolok és az új életemre amit el akartam kezdeni. Valahova el kell menekülnöm innen.

Futni kezdtem míg el nem értem a tenger és a hullámok közé vettettem magamat.

Valahol talán egy másik kontinensen élhetek egy normálisnak mondott életet egyedül.