1.Fejezet

1.fejezet

Reggel van. Ma is egy szokásos nap. A konyhába Charlie már reggelizik.

- Szia,apu.

- Oh,szia Bells. Észre sem vettem hogy itt vagy.

- Csináljak valami reggelit.

- Nem kösz. Már összedobtam magamnak egy kis tojásrántottát. - a tányérján valami fejér paca volt ami biztosan nem hasonlított valami ételre. Ezen mosolyognom kell, hogy apu még ennyire egyszerű ételt sem tud elkészíteni.

- Jah.

- Bella - kezte kicsit komolyabban. Hírtelen valami rossz érzés kerített hatalmába - Ha hazaérek szeretnék veled beszélgetni.

- Öhmm. Persze. És miről?

- Mindennek megvan a maga ideje. - mondta és valami különös érzelem futott át az arcán amit nem tudtam hova tenni.

Reggeli után beszáltam az autómba és az iskola felé vettem az írányt. Talán csak azért járok oda hogy ne otthon lepzseljek. Bejárok az órákra de nem igazán tudod figyelni és ami azt illeti nem is akarok. Amitóta kilépett az életemből a Cullen család,hát azóta semmi sem foglalkoztat igazán.

Egész nap csak Jessica locsogását halgattam. Nem tudom hogy pontosan miről de valamit Mike-ról mesélt hogy most megint összejöttek.

Otthon csináltam valami ételt Charlink. Az-az igazság hogy most nem nagyon volt kedvem főzni.Miután apu mindent megevett és én csak néztem ahogy eszik (nem volt étvágyam) majd megszólal:

- Bella ez így nem mehet tovább!

- Mi??

- Jaj, drágám. Egész nap a szobádban ülsz és nézel ki a fejedből! Nem csinálsz semmi .- nah. Innem márt tudtam hogy reggel erre gondolt mert megint megjelent az arcán az a vonás amit reggel még nem,de most már felismertem. - Mióta az a fiú itt hagyott nem mész sehova sem a barátaiddal. - Hálás voltam neki hogy nem mondta ki a nevét. Még ennyi idő után is elviselhetetlen volt a hiánya. Egyszer csak egy mondatra kaptam fel a fejemet.

- Hazaküldelek anyádhoz.

A szemeim kikerekedtek. Könnyeim elkezdtek folyni és meg sem bírtam szólalni.

- MI??Floridába??

- Bella! Beszéltem anyáddal. - hát ez remek. Már a hátam mögött is kibeszélnek. - És egyet értett velem hogy ez így nem lesz jó neked. Szépen elmész egy főiskolára .- tudtam hogy ezt is szóbahozza hogy halasztok majd egy vagy pár évet a főiskolából. Mert nem hiszem hogy ha most akkor jövőre tudnék figyelni az órákon. - Megismerkedhetsz ott új barátokkal és az életed rendbe fog jönni.

Persze. Csak ha nem akarna rám vadászni Victoria és itt lenne mellettem Ő akkor tényleg rendben lenne az életem de mivel ez nem fog előfordulni ezért biztosan csak „élőhalottként” fognak rám tekinteni az emberek.

- Hétfőn indul a géped.

- Micsoda?Hétfőn??De hiszen ma péntek van!

- Igen. Tudom. De minnél előbb annál jobb lesz neked!

- Nekem már sohasem lesz jobb!

- Bells , kérlek ne mondjál ilyeneket!

- Akkor miket mondjak?- Kezdtem felemelni a hangomat.

- Na jó. Ebből elég. Most felmész a szobádba és összecsomagolsz!

Ezzel hátat fordítottam neki és felrohantam volna a lépcsőn ha nem botlok meg a lábambam. Egy gyors káromkodás után beviharoztam a szobámba ahol biztonságban éreztem magam. El sem tudom hinni hogy így összeszövetkeztek ellenem!Hogyan tehettek ilyet??Hirtelen nagyon elálmosodtam és lecsuktam a szemeimet. Az biztos hogy ezt még nem fogom annyiban hagyni. Holnap még lesz egy két keresetlen szavam az apámhoz…..

Reggel valami furcsa hangra ébredtem. Rájöttem hogy kopogtatnak.

- Bejöhetsz!

- Héh. Kicsim felébredtél?

- Hmm??

- Tudod hogy nagyon szeretlek!

- Jah.

- Én tényleg csak a legjobbat akarom neked! Ezt már nem bírom nézni!

- Tudom apu. És én is szeretlek. - Odahajolt hozzám és megölelt.

- Na kicsi lány most már kezdhetsz összepakolni mert a gép nem fog rád várni.

- Mit főzzek?

- Nem tudom. Amit csak szeretnél. – majd kilépet a szobámból ahol én és egy bőrönd.

Amit még apu hozott be az imént. Odaléptem a szekrényemhez és kezdtem átpakolni a ruhákat. A szekrény aljában csak egy fekete zsák volt. Hirtelen becsaptam az ajtót és megint úgy éreztem mintha szétesek. Talán tényleg igazuk volt a szüleimnek. Jobb lesz ha ezt a várost a hátam mögött tudom. Talán ha kitörlöm a velük kapcsolatos dolgokat.

Nem!Nem tudom és nem is akarom elfelejteni őket egyiküket sem. Biztos vagyok benne hogy viszont ők már régen elfelejtettek. Az a család ahova régen tartozni akartam.

Bevonultam a fürdőszobába. Mikor megpillantottam magamat észre sem vettem hogy mikor kezdenek el folyni a könnyeim. A hajamat kifésültem mert úgy nézett ki mint valami szénaboglya az arcomról lemostam a könnycseppeket. Találtam magam mellet egy farmert és egy felsőt. Belebújtam és lesiettem a konyhába főzni.

Ebéd uán beszélgettünk még egy kicsit apával hisz valószínű hogy most már nem foglyuk egymást annyiszor látni. Kicsi, nem inkább nagyon sajnáltam hiszen ha én elmegyek akkor ki fog rá főzni. Éhen fog halni. Bár ha belegondolok előttem sem volt senkije mégis valahogy túlélte.

Hétfő reggel van. Ma megyek vissza a napsütötte Floridába hogy anyámmal élhessek. Nem akarok innen elmenni de apám megígértette velem hogy elmegyek! Hallom hogy szól hogy induljak mert elkésünk, de nem akarom itt hagyni a szobámat. Csak még egy pillantás a hintaszékre ahol esténkét nézte ahogyan elalszom. A lépcsőn szerencse hogy nem bukdácsoltam le.

- Azt hitem hogy már sohasem érsz le.

- Soha ne mond hogy soha.

- Rendben megjegyzem. - majd küldött felém egy mosoly szerű valamit.

- Jaj apa. Ne sírjál nem a világ végére megyek! És te mondtad hogy menjek el innen.

- Igen tudom. Hiányozni fogsz nekem, Bells.

- Apa te is nekem nagyon. - azzal átöleltem.

A kocsiban nem igazán beszélgettünk.

- Itt van a jegyed.

- Kösz. Mikorra ér oda a gép?

- Kb.5 órát fogy utazni szóval olyan délután 3-4 felé.

- Remek!

- Túl fogod élni.

- Persze, hogyha nem zuhan le a repülő. – d ezt a mondatot már nem hallotta .

Majd felszálltam hosszú ölelkezés után a gépre és megindultam egy olyan helyre amire most semmiképpen nem akartam menni. Napsütés. Utálom.