Szünet

Hali.Bocsánat de mostanában nem tudok majd frisset hozni mivel nem vagyok gépközelben meg nincs időm sem. Nem tudom hogy mikor hozom a következő részt, szeretném már egy hónapon belül de semmit sem tudok ígérni. Az viszont biztos hogy folytatni fogom!
Mégeszere bocsi minden olvasómnak hogy cserben hatam őket!!:S:S:

14.fejezet

[Alice szemszöge]

Annyira boldog vagyok, hogy láttam a látomásomban Bellát és Edwardot egymás mellet. Remélem, hogy nem is lesz olyan messze, hogy élőben is láthassam.

Már megérkeztünk ahogyan mondta Aro, a két vámpír is itt van, csak nem akarnak tovább vezetni minket. Én mennék de nem tudom hogy merre kell menni mert még nem voltam itt szerencsére.

A külvilág egyre távolabb volt és egy másik dimenzióba léptem be. Láttam magamat ahogyan összeesem és Jasper utánam kap. Rá két másodpercre éreztem hogy testem így reagál, de még mindig látomásom volt. Tudtam hogy szerelmem karjai között vagyok, viszont a látomásban a következő pillanatokban két alak jelent meg, akiket eddig még sosem láttam. A Volturi tagjai harcba szálltak velük, de hírtele őket is hírtelen érte ez a dolog így nem is tudtak nagyon védekezni. Az egyik idegen átugrotta védelmet és Bellára támadt. Visszatértem a jelenbe, de barátnőmet már nem tudtam figyelmeztetni,mert mire szólásra nyitottam ajkaimat az idegennek vélt lény leütötte. Jasper engem védett,mert én lettem volna következő áldozata csakhogy barátnőmnek nem esett semmi baja és rá akarta vetni magát, de a fekete hajú vámpír nekidobta a falnak. Láttam,hogy a Volturi tagjai a földön fekszenek. Ezt nem értettem,hiszen ők arra vannak kiképezve hogy bárkit bármikor meg tudjanak védeni.

A másik támadónk rákoncentrált barátnőmre és Bella összeesett. Majd felém és Jasper felé fordult és velünk is ugyan az történt, mint ami a többiekkel.

A fejem nagyon fájt. Sötétség volt mindenhol. Úgy éreztem magamat mintha ember lennék, pedig ez nem lehetséges és az, sem hogy a fejem fájjon. Nem szoktak ilyen problémáim lenni.

Sokáig lehettem ilyen állapotban, mert amikor magamhoz tértem egy sötét szobában voltam.

A végtagjaim zsibbadtak voltak és alig bírtam mozgatni őket. Nem láttam hogy mi volt körülöttem ameddig szemem meg nem szokta ezt a fényviszonyt.

Viszonylag egy kényelmes ágyon feküdtem és a szoba sem volt annyira ízléstelenül berendezve csak a vastag, minden fényt eltakaró függöny anyaga nem tetszett.

Pár perc biztosan eltelhetett amíg normálisan lábra tudtam állni és mozgatni tudtam a kezeimet illetve lábaimat.

Nem emlékeztem, hogy hogyan kerülhettem ide. Az utolsó emlékem is az volt hogy összeesem ami több órája lehettet.

Az ajtó kivágódott és szerelmem lépett be rajta. Odarohantam hozzá és úgy szorított mintha sosem akarnám elengedni. Az ő szorítása is erős volt de inkább védelmező. Percekig állhatunk itt, míg meg nem halottam a pár vámpír lépteinek a hangját. Fejemet a hang irányába fordítottam és vártam hogy ki lehet az. Féltem hogy ugyan azok lesznek mint akik a templom aulájában voltak.

- Csak Edward. - mondta szerelmem és lenyugtatott.

- Itt van?

Nem válaszolt, mert Edward közbevágott.

- Igen. Hol máshol lennék?

Hangja után már őt is láttam. Fekte csukja volt rajta. Szemei arany-barnán csillogtak, arca meggyötörtnek és öregebbnek tűnt, mint mikor legutóbb láttam.

Odarohantam hozzá és őt is jó erősen magamhoz szorítottam.

Sírásba törtem ki, hiszen ha találkozott volna Bellával, akkor most biztosan vele lenne és nem hagyná magára. Edward óvatosan eltolt magától. Kérdő tekintettel nézet rám.

- Alice kérlek ne csináld ezt!- mondta elkeseredetten.

- Nem! Edward, itt volt Bella is. – mondtam neki és elkezdtem levetíteni neki hogy hol találkoztunk és fontosabb részeket, majd a támadást is.

- Nem z nem lehet! Láttam az anyja és az apja gondolatait is. Kérlek ne csináld ezt velem!

- Szerinted mi történt vele hogy nem mehetett vissza hozzájuk?

Erre a mondatomra testvérem leült a földre és csak nézett maga elé. Egy gyors mozdulattal felállt, megragadta kezeimet és maga felé fordított.

- Hol van most?

- Nem tudom! Velünk jött, de megtámadtak minket és … azt hiszem hogy elrabolták.

- NEM! NEM! Ez nem lehet! – mondta magából kikelve. – Meg kell keresnünk.

- Tudom.

- Nem találtak valami nyomot? – kérdezte Jasper a Volturi tagjaitól.

- A románok tették. Velük állunk most harcba! – mondta Felix.

Erre a mondatára Edward elrohant. Nem tudom, hogy merre csak azt tudom, hogy támadt egy ötlete, mert látomása támadt, amiben láttam hogy Aroval beszél. Nem halottam hogy miről mert még egyikük sem döntötte el teljesen, de abban biztos voltam hogy Edward Bella után akar menni.

14.fejezet előzetese

Mivel ezen a héten eddig nem volt semmien friss amiért bocsánat it egy kis előzetes. A többit este fogom felrani.

Alice szemszöge:

A másik támadónk rákoncentrált barátnőmre és Bella összeesett. Majd felém és Jasper felé fordult majd velünk is ugyan az történt, mint ami a többiekkel.

A fejem nagyon fájt. Sötétség volt mindenhol. Úgy éreztem magamat mintha ember lennék, pedig ez nem lehetséges és az, sem hogy a fejem fájjon. Nem szoktak ilyen problémáim lenni.

Sokáig lehettem ilyen állapotban, mert amikor magamhoz tértem egy sötét szobában voltam.

13.fejezet

Nem értettem, hogy hol lehetek, és hogy mit keresek itt egy vadidegennel. Észre vehette, hogy magamnál vagyok és felém fordította a fejét. Arcát nem igazán láttam, mert haja eltakarta. Felállt odajött hozzám és leguggolt mellém.

- Kate vagyok. – mondta.

- Bella. –mondtam rekedten. Nem igazán érettem semmit. Annyi kérdés fogalmazódott meg bennem hogy nem tudtam, hogy melyiket tegyem fel először ennek az ismeretlene nőnek. Szemeit rám emelete. Aranybarna volt, de vörösen csillogott.

- Tudom, hogy most sok mindent nem értesz. – Kate hangja betöltötte az egész szobát. Olyan higgadtan beszélt. Pedig én ezt a helyzetet egyáltalán nem érzem nyugodtnak.

- Nem kifejezés! – mondtam kétségbeesetten.

- Tudod, hogy kik a Volturiak?

- Hozzájuk tartottam!

- Ohh, akkor nem csodálom, hogy ide kerültél.

- Mi? Ők tehetnek arról, hogy itt vagyok?

- Nem teljesen. Ők és a Románok harcban állnak egymással. Te pedig rosszkor voltál rossz helyen! Most hadifogolyként tartanak itt minket.

- Hadifogolyként? – hökkentem meg. Na, erre biztosan nem számítottam.

- Igen valami olyasmi.

- Meddig akarnak itt tartani minket?

- Nem tudom, én egy hete vagyok itt. Előttem volt itt egy férfi. Őt is kábé eddig tarthatták itt, majd elvitték.

- Hova?

- Én sem tudok többet, mint te. – most már nem volt annyira nyugodtan. A hangja csalódott és lemondó volt.

- Miért vagy ilyen szomorú?

- Én senkinek sem fogok hiányozni. Nem is tudják, hogy létezem, kivéve az, aki átváltozatott. Nomádként éltem, nincsenek barátaim.

- Senki? – kérdeztem. Nemet intett a fejével. Nem bírtam nézni ezért átkaroltam a vállánál fogva és jó erősen magamhoz szorítottam – Nekem igenis hiányozni fogsz!

- Nagyon kedves vagy! De én ezt nem érdemlem meg!

- Mindenkinek joga van a boldogsághoz!

- Nem, nekem nincsen! Embereket öltem, hogy létezhessem.

- Ezért piros a szemed?

- Igen.

- Nem értem. Hogy lehet, hogy embereken élsz, viszont azt is látom, hogy a szemed aranybarna.

- Nem élek állandóan embereken. Néha állatokat is.

Majd csönd ált be kettőnk között. Felidéztem magamban az elmúlt nap eseményeit. Volterra. Alice látomása. Az idegen, aki lebénított. Most pedig Kate.

Csak pár percre lehettem Edwardtól, de így sem találkoztam vele. Talán létezésem során már nem is fogok többet találkozni vele. Elmélkedésemből a mellettem lévő személy hangja térített vissza.

- Mit kerestél Olaszországban?

- Hosszú történet.

- Szerintem van időnk.

Nem tudtam először, hogy hogyan kezdjem el, de később viszont már nem tudtam abbahagyni. Mindent elmondtam emberi emlékeiből. Mivel nem mindegyikre emlékszem.

Azt is elmondtam, hogy most találkoztam volna Edwarddal, de ezt nem jött létre mert elraboltak.

- Sajnálom, hogy ez történt.

Örülök, hogy valakinek el tudtam mondani ezt az egészet valakinek. Annyi minden volt bennem most egyszerre. A legnagyobb mégis a hiány. A másik felem hiánya. A nem dobogó szívem, a boldogságom hiánya. Már nagyon rég lehetett az, hogy valamikor teljes szívemből mosolyogtam. Legalább két napja lehettem már itt. Közben Kate is mesélt az életéről, elmondta, hogy egy nagyvárosban lakott az annyával és a testvérével. Igazán szép élete lehette volna, hogyha nem találkozik egy vámpírral. Éppen a történetvégéhez ért mikor az ajtó kivágódott és két alak lépett be rajta. Ugyan olyan illatuk volt, mint akikkel Volterrában találkoztam.

- Látom, hogy jól összeismerkedtetek ez alatt a két nap alatt! – mondta az egyik férfi. A másik egy nő volt. Nem igazán tudtam, hogy milyen képességük lehet, csak azt, hogy én és Kate esélytelen ellenfelek vagyunk nekik. Főleg úgy hogy már pár napja nem is ettünk.

- Mit akarnak tőlünk?

- Tőled semmit, egyenlőre. Csak tőle. – mutatott Katere. Hirtelen a lábai felmondták a szolgálatot és összeesett mellettem. Nem tudtam, hogy mit csinálja. Oda léptem mellé, próbáltam felébreszteni, de nem sikerült.

- Mit akarnak tőle?

- Majd meglátod. –mondat a férfi és Katet a hajánál fogva kiráncigálta. Kiléptek a szobából engem egyedül hagyva. Talán ha mégis letámadtam volna őket, akkor megszökhettünk volna.

Már legalább két nap telt el mióta itt jártak. Már teljesen elgyengültem. A hideg nyirkos kövön fekszem. Nem tudom, hogy hogyan bírhatta ilyen állapotban Kate.

A sötétség és az egyedüllét teljesen kiakaszt.

Az ajtó hírtelen kicsapódott. Arra akartam nézni, de nem bírtam, mert teljesen ki voltam már merülve. Csak azt láttam, hogy egy nagydarab fickó közeledik felém majd a nagy sötétséget.

Hallottam, hogy még a nevem próbál felébreszteni, de nem sikerült neki.

12.fejezet

Nem mehettünk olyan sokat mire odaértünk. Csak arra kellet vigyázni, hogy ne csillogjon meg a bőrünk. Megnéztek az emberek miközben elmentünk mellettünk. Talán azért mert, olyan szépek vagyunk – bár magamról ezt nem mondhatom el – vagy azért mert így be voltunk öltözve a kánikulában. A templom nagyon szép volt. Két idegen ált előttünk tetőtől talpig feketében. Igaz hogy nekünk nincsen melegünk, de szerintem ez egy kicsit túlzás, hogy így be vannak öltözve.

- Rég láttunk benneteket. – bólintott a nagydarab barna hajú vámpír, nagyon mély száraz hangja volt, szinte már rekedt, de ez nálunk nem lehetséges – Viszont veled még nem találkoztunk! – intett felém.

Mielőtt bármit is mondhattam volna Alice tisztázta a helyzetet.

- Velünk van! – mondta barátnőm csilingelő hangján. Nagyon elütött az idegenétől.

Ahogy ezt mondta mindkettő piros szempár rám szegeződött. Végig mérték minden egyes porcikámat. Ha ember lettem volna, biztosan elpirulok, viszont most nagyon is frusztrált, hogy engem bámul ez a két idegen. Megéreztem magamon Jasper nyugtató hullámát.

Küldtem felé egy dühös pillantást, amire nem is számított. Nagyon meglephette reakcióm, de én nem akarom, hogy bárki is lenyugtasson. [Egyedül Edward!] Vele pedig még nem találkoztam, mert ez a két szerencsétlen itt lábatlankodik, és nem vezet hozzá. Alice mellém lépett és megszorította a kezem majd a fülembe súgta, hogy mindjárt indulunk, aminek én nagyon is örültem. Jasper valószínűleg nem hallhatta, hogy mit mondott Alice, mert rákérdezett.

- Mehetünk?

- Még van egy kicsi elintéznivalónk – mondta a másik vörös szempárhoz tartózó vámpír. Neki szőke haja volt, nem sokban tért el a másiktól, de nem volt olyan nagydarab.

- Nem! Mi nem fogunk ebben részt venni. – mondta Alice dühtől izzó szemekkel egy látomása után.

- Nem is kell. Pár perc és itt vagyunk!

- Nem lehetne ezt máskor elintézni?

- Ilyen sürgős lenne?

- Nagyon is – feleltem. Hangom most nem a megszokott csilingeléssel szólt, egy kicsit felfedeztem benne a magabiztosságot, amit nem tudtam, hogy miért érzem ilyen erősen.

- Ohh, a kis hölgynek is van hangja. Már azt hittem, hogy elvitte a cica a nyelvét. – mondta a nagydarab gúnyos mosolya kíséretében. Nem igazán foglalkoztam azzal amit mondtott most nem volt kedvem visszavágni.

Mikor oldalra kaptam a fejemet csak az vettem észre, hogy Alicenek látomása van, és a lábai összecsuklanak. Szerencsére Jasper gyorsan elkapta így nem esett le a földre. Én is odaléptem és segítettem megtartani barátnőmet, nem mintha nem bírná el, de nem bírtam tétlenül nézni.

- Mi lehet vele?- kérdeztem aggódva, Jasper szinte mindegyik érzelmét éreztem, de ami a legnagyobb volt az-az aggódás. Milyen érdekes, hogyha nem tartja kontrol alatt a képességét akkor ilyen megtörténhet.

- Nem tudom, nem szokott ilyen látomása lenni. – mondta zavarodottan.

A másik két vámpír is oda jött mellénk. Majd hírtelen fényesség töltöttem be a termet. Nem tudtam mire vélni, míg a fény irányába nem néztem, a két Volturi támadó állást vett fel, amit nagyon furcsálltam, amíg meg nem éreztem néhány másik vámpír szagát. Valami erősen megszorította a karomat. Alice. Az irányába kaptam a fejemet. Az arcáról hihetetlen mértékű fájdalmat olvastam le. Nagyon gyötrődött volt. Olyan sok minden történ ebben az egy percben mire fel tudtam egyáltalán fogni ezeket.

A háttérből hallottam, hogy harcolnak. Már nem szűrödőtt be a nap fénye, amit furcsálltam is. Alice ajkai éppen ki akarta nyitni ezért nagyon ügyeltem, hogy minden egyes szót értsek.

- Bella mögötted! - ordította, talán túl hangosan is, mire megfordulhattam volna hatalmas csattanásra lettem figyelmes. Majd hirtelen a fejemre egy hatalmas ütést mért valaki. Megfordultam, de az, aki az előbb le akart ütni most nekidobott a falnak. Fel akartam tápászkodni, de nem tudtam megmozdulni nem érzékeltem magam körülött, hogy mi történi és az egyik pillanatról a másikra semmit sem láttam kiéve a sötétséget. A végeláthatatlannak tűnő feketeséget. Nem tudtam, hogy mi lehet ez, mivel még ilyet nem tapasztaltam. Olyan érzésem lett mintha valami, vagy inkább valaki felemel és futni kezd velem. Majd már semmit sem érzékeltem.

Viszonylak sok ideig lehettem így, mivel mikor már jobban éreztem magamat ki tudtam nyitni a szememet és körbe tudtam nézni. Nem láttam semmi érdekeset, mert sötét volt. Amíg a szemem meg nem állapodott egy másik személyen.

Még fel sem tudtam fogni, hogy eddig mi történt velem, de már megint érkeztek felém az információk.

Itt a friss. Bocsi hogy most nem volt a héten, de nagyon sokat kellet tanulnom még félév előtt mert a tanárok csak most jöttek rá hogy nincsenek jegyeink. Még megpróbálok egyet felrakni szombaton vagy vasárnap [vasárnap a valószínübb ]. A következő héten már lehet, hogy lesz hétköznap is, de erről még nem tudok nagyon nyilatkozni.

Változtattam ezen a kommentes dolgon is egy kicsit, mivel nem igazán jöttek, most is, csak azért mert most mondtam, szóval minden bejegyzés végén van egy kis kérdőív hogy hogyan tetszett a fejezet. Csak rá kell kattintani, szóval ez, röktön meg is van. Így annak a véleményét is megtudhatom, aki nem szokott kommentelni. Hát ennyi. Köszi hogy olvastál..:)

11.fejezet

Alice mellém és Jasper mellé ült. Utoljára mikor repülőn ültem, akkor éppen Forksot hagytam el és Jacksonillbe tartottam. Most viszont Volterrába megyek, hogy találkozhassak életem szerelmével. Néha kinéztem az ablakon is. Nem igazán láttam sok mindent, de amikor már elhagytuk a mindig esős Londont.

- Nyugalom minden rendben lesz! – szorította meg kezemet barátnőm.

- Nagyon hiányzik!

- Tudom, viszont innentől kezdve minden jóra fordul. – mosolygott. Ő tudja, hogy mi fog történni, viszont én nem! Honnan tudhatnám, hogy minden rendben lesz? Lehetséges, hogy egyszer csak Edward eldönti, hogy nem akar látni, amit Alice viszont nem is láthat! Éreztem magamon egy nyugalom hullámot. Igazság szerint nem igazán tudott lenyugtatni. Ennek viszont Jasper szót is adott.

- Bella. Hagyd abba ezt az idegeskedést! Már nem én sem bírlak lenyugtatni.

- Bocsi.

Erre csak egy szemforgatással válaszolt.

- Ugyan olyan makacs vagy, mint a báttyá! – motyogta az orra alatt.

Alice a szája elé tette a kezét hogy le tudja csillapítani magát, viszont így is felénk fordultak az emberek, hogy ki kacag így.

Kint mindent beborító sötétség uralkodott. Vajon merre lehetünk most?

- Napfelkelte előtt még odaérünk?

- Ha minden jól megy, akkor igen.

- Ha minden jól megy?

- Jajj, ez csak úgy mondtam. Oda fogunk érni napfelkelte előtt.

- Oké.

Még elolvastam a visszamaradt részeket, viszont így is nagyon gyorsan végeztem.

Mikor mellettünk mentek el a légi kísérők olyan furcsán nézetek minket. Majdnem olyan érzésem támadt mintha tudnák a titkunkat. Majd eszembe jutott hogy most mi vagyunk itt a legcsinosabbak Aliccel ezért lehetnek ilynek.

- 10 perc és leszáll a gép. – jelentette be Alice, úgy hogy csak mi haljuk Jasperrel.

Rá öt percre megszólalt egy érdes hang a hangosbemondóban hogy mindenki kapcsolja be az övét. Nekünk nincs erre szükségünk, de nem akartunk nagy felkeltést tenni, ezért úgy tettünk ahogyan mondták.

Rá tényleg 10 percre le is szálltunk. Jasper elindult a csomagjainkért és elhozta őket.

Majd elindultunk egy autót kölcsönözni. Nem igazán érdekelt, ezért a bolt előtt maradtam és néztem az estét. Néhány fiatal ment el előttem, nem kicsit voltak becsípve, de nagyon szórakoztató volt, ahogyan előttem sorban dőltek be az árokba.

Ahogy őket néztem eszembe jutott Ash és Peter. Gyorsan tárcsáztam a számát és hatalmas örömmel szóltam bele mikor valaki felvette.

- Hello.

- Bella, nagyon hiányzol nekünk te is meg Alicék is! – mondta a barátnőm kicsit csalódottan.

- Ti is nekem.

- Már megérkeztetek?

- Igen, Alicék most kölcsönöznek ki egy autót, hogy eljussunk Volterrába.

- Akkor minden rendben van.

- Igen.

Ebben a pillanatban parkolt le előttem egy sötét ablakú Audi. Nem értettem, hogy mit akar addig, míg le nem eresztette az ablaküveget. Jasper és Alice ült benne.

- Nah, mennem kell. Szia.

- Sok sikert! Szia!

- Gyere Bella, Pattanj be! – mondta Alice mosolyogva.

- Jövök.

Nagyon kényelmes volt az autó, de ez most nem igazán érdekelt. Jasper beletaposott a gázba és már száguldtunk is Vokterra felé.

- Hogy vannak Ashleyék?

- Nagyon jól vannak és hiányoztunk nekik!

- Ja, ők is nekünk. Mondjuk, nem tudom, hogy miért nem mesélt neked először rólunk! Nem igazán kedveltem akkoriban! Bár akkor senkit sem bírtam elviselni magam mellett! – itt csalódottan nézett Aice Jasperra, aki jó erősen megszorította összefonódott kezét.

- Egy óra és ott leszünk! Csak az a baj hogy a nap hét ágra fog sütni. Vedd fel ezeket. –mondta barátnőm és a kezembe adott egy lenge hosszú ujjú fölsőt és kesztyűt. Felvettem őket és ameddig nem értünk a városba a tájat kémleltem. Egyszer csak Alice csilingelő hangja „ébresztett” fel.

- Megjöttünk!

- Most mit csinálunk? – kérdeztem izgatottan és tehetetlenül.

- Bemegyünk a városba, de úgy hogy senki se vegyen észre minket!

- Nem lenne jobb ha várnánk egy kicsit? – kérdezte Jasper.

- Nem! Nem lesz semmi gond! – mondta Alice és karon fogta barátját. Már a város kapuján léptek be mikor hátraszólt Alice.

- Nem jössz?

- De! – mondtam majd utánuk vettem magamat. - Merre megyünk?

- Az óratorony felé. - majd egy régi templom felé mutatott, amin egy órát véltem felfedezni. – Oda jönnek értünk Aro őrei.

10.fejezet

Alicék autójával mentünk. Barátnőm mellém ült hátra, míg Jasper Vezette az utót.

- Annyira boldog vagyok! – mondta Alice egy ölelés kíséretében.

- Én is.

Elfogott egy nagyon rossz érzés, mi lesz, hogyha Edward nem akar majd látni? Vagy ha teljesen ki fog akadni, hogy odamentem, mivel ő már elmondta, hogy nem szeret. Tényleg igaz az hogy nem szeret? Éppen nyitásra nyitottam a számat, mikor barátnőm belevágott a szavamba.

- Erre még ne is gondoljál! Az egyetlen ok az volt, hogy meg akart védeni és ezért ment el! Még mindig szeret!

- Mi van ha talált magának Volterrában egy másik nőt? Nem ismerheted az érzéseit!

- Én ne is, én csak azt tudom, hogy mit fog csinálni! De Jasper tudja.

- Higgyél nekem Bella, Edward soha sem tudna más nőre úgy nézni mintahogyan rád.

Teljesen másképpen néznek ki most. Alice hihetetlenül boldog, Jaspernek az arca is sokkal lágyabb. Most már nem olyan gondterhelt, mint amikor megláttam az iskola parkolójában.

Most jutott csak az eszembe az iskola. Én nem is mentem be egy órára sem, pedig be vagyok íratva.

- Mi van az iskolával?

- Ugye nem azt akarod, hogy menjünk vissza és üljünk be egy órára, majd csak a nap végén induljunk!

- Nem erre gondoltam. - mondtam mosolyogva én is.

- Ashley és Peter ki fognak íratni. A diákoknak meg fel sem fog tűnni, hogy oda kellene járnod, mivel az első napodon velünk jöttél el és be se mentél az iskolába.

- Mi van veletek?

- Az én intéztem el. Csak annyit mondtam, hogy nekünk jobb lenne egy másik iskola. A nő meg rögtön el is fogadta rögtön, hiszen mi nekünk nagyon jól megy a suli. Még csodálkozott is hogy mi mit keresünk egy ilyen kisvárosban.

- Akkor mindent elintéztetek.

- Igen. Most már csak az a dolgunk hogy minél előbb Volterrába érjünk.

- Ti voltatatok már ott?

- Mi nem de Carlisle régebben velük élt. Ő is úgy mint most Edward, állatok vérén élt. Viszont nem bírta nézni az emberek szenvedését mikor megölték őket ezért elment. Pár év múlva meg elment orvosnak mivel hatalmas önuralma van.

- Értem. Mikor indul a gépünk?

- 6-kor.

- Az még két óra. Mit fogunk csinálni ott eddig?

- Nem igazán tudom.

Az autóból kinézve kint már sötétedett. Csak 10 perce indultunk el, pedig olyan érzésem támadt minthogyha órák, sőt napok teltek volna el.

- Alice!.

- Igen, mondjad csak nyugodtan!

- Honnan fogják tudni hogy odamegyünk?

- Majd beszélek Aro-val. Úgy is tudja hogy megakarjuk látogatni Edwardot. Szóval nem lesz semmi gond. – mondta mosolyogva barátnőm, ami engem is mosolygásra késztetett.

- Lányok, meg is érkeztünk!- törte meg a csendet Jasper.

Alice kipattant az autóból és két hatalmas bőröndöt húzott ki a csomagtartóból.

Meg sem bírtam szólalni. Ezt nekem csomagolta meg magának? Viszont akkor hol vannak Jasper ruhái? Alice arcomat látva felháborodott és magyarázkodásba kezdett.

- Nyugalom, nem annyira sok, mint amilyennek látszik!

- Hát pedig én nagyon soknak látom!

- Örülj, mert így is jóval kevesebbet hoztam mint amennyit akartam!

- Még ennél is többet akartál!

Erre csak egy szemforgatás volt a válasza.

- És hol vannak Jasper cuccai?

- Az enyém mellet, a tiédhez meg beraktam pár fölsőt Edwardnak!

- Edwardnak?

- Igen, miért mire számítottál? Hagyom, hogy majd valami rongyban mászkáljon?

- Szóval velünk jön? – kérdeztem boldogan.

- Hát persze! Viszont többet már nem árulok el! Legyen csak meglepetés!

Nekem viszont ennyi is bően elég volt! Edward biztosa nem fog elküldeni, hiszen azt látta volna Alice és akkor nem hagyta volna, hogy megint úgy nézzek ki, mint egy élő halott, miközben az is vagyok.

Most már sokkal jobban vártam az újratalálkozást, nem mintha eddig nem vártam volna.

A reptér felé vettük az irányt és várakoztunk, hogy elindulhassunk már.

- Nem lenne gyorsabb, ha futnánk?.

- Nem, még így is hogy várunk előbb odaérünk… Különben is hova tennénk a bőröndöket?

- A kezünkben vinnénk, vagy itt hagynánk ?!

- Az nagyon lelassítana. - felelte és a mondatom második részére nem is válaszolt, minthogyha nem hallotta volna.

- Jujj, majdnem elfelejtettem. Van egy ajándékom! Így gyorsabban fog telni az időd majd!

- Nem szeretem a meglepetéseket!

- Tudom, de ez biztosan tetszeni fog majd!

Majd előhúzott ez könyvet.

- Tessék! – majd odanyújtotta, így már láttam a címét is. Rómeó és Júlia. Ez a kedvenc könyvem!

- Köszönöm!

- Nincs mit! Nah olvass, addig én beszélek Aro-val!

Igazság szerint én is hallani akartam, hogy mit mond neki, de az-az igazság hogy már nagyon régen nem olvastam el ezt a könyvet! Sőt, vámpírrá válásom óta nem is olvastam.

Már nem is tudom mióta olvashattam mikor Alice szólt, hogy fel lehet ülni a gépre. A csomagokat leadtuk és felszálltunk. Majd miután minden utazó felült a gép a magasba emelkedett.

Minden kedves olvasómnak Boldog Új évet Kívánok! Remélem tetszett az év legelső fejezete! Most nem igazán voltak benne nagyon érdekes dolgok, viszont a következőben már remélhetőleg lesz!:-)

9.fejezet

Ahogyan ezt kigondoltam magamban, Alicenek rögtön látomása támadt. Ujjongva kelt fel a fotelből, mikor vége lett és nyomott az arcomra egy puszit.

- Köszönöm!

- Mit?

- Hogy becsomagolhatok neked. – mondta Alice. Szóval ennek örül és annak nem hogy elmegyek a bátyához?

- Nem is örülsz, hogy elmegyünk?

- Annak még jobban, de most pakolnom kell, meg Bellának venni pár ruhát, mert amiket hordasz…

- Elmondaná valaki, hogy miről van szó? – kérdezte Jasper.

- Az hogy Volterrába megyünk! – ujjongta Alice a szobájából.

- Megyek, intézem a jegyeket. – pattant fel ültéből Jasper.

- Akkor én haza megyek és elmondom Ashleynek és Peternek.

- Jó, de siess vissza és már hozd magaddal azt is, amit vinni akarsz!

Most csak futottam először elmentem vadászni. Leterítette két szarvast. Talán nem is jó ötlet hogy oda megyek, hiszen minek akarna látni engem. Elmondta hogy nem kelek neki és hogy nem szeret. Viszont hogyha az igaz amit Alicék mondtak, akkor…. Nem! Odamegyek beszélek vele és kész! Egyáltalán miről fogunk beszélni. Biztosan nem fog örülni hogy én is olyan vagyok mint ő. De ez most nem érdekel. Csak még egyszer láthassam tökéletes arcát.

Viszonylag gyorsan a házunkhoz értem hiszen az erdőben van. Nem igazán tudom hogy hogyan mondjam el barátaimnak hogy elmegyek, és lehet hogy nem is látom majd őket többet.

A házba beérve nagyon rosszul éreztem magamat. Ők segítettek nekem hogy könnyebb legyen emberek között lennem és befogadtak. Én pedig most csak egy szó se beszéd nélkül itt hagyom őket. Milyen egy barátnő vagyok én? Ha most ezt megcsinálom akkor biztosan nem vagyok jobb mint a Cullenék, hiszen ők is ezt csinálták velem.

- Ashley, Peter! – szólítottam őket. Egy szempillantás alatt előttem termettek.

- Mi az, Bella? – kérdezte barátnőm – Ugye nincsen semmilyen baj!?

- Nem, nincsen, de inkább menjünk be a nappaliba!

Azzal hárman elindultunk a nappaliba. Egymással szemben ültünk le. Úgy éreztem magamat mint amikor Alice mondta el hogy mi történt a Cullen családdal.

- Bella, mondjad már mi történt!

- Uhh, elmegyek Alicékkel Olaszországba. – mondtam nekik a földet fixírozva. Nem bírtam most a szemünkbe nézni.

- A Volturihoz? – kérdezte Peter

- Igen.

- Nem mehettek csak úgy oda. Ez nagyon veszélyes!

- Nem igazán tudok a jó és a veszélyes között különbséget tenni!

- Miért akarsz odamenni? – kérdezte barátnőm

- Edward ott van.

Váltottak egy gyors pillantás majd Peter elkezdett mesélni.

- Mielőtt csatlakoztál volna hozzánk, találkoztunk egy családdal. – itt szünetet tartott. Gondolom, hogy feldolgozzam, de nem igazán érettem hogy most miért meséli ezt el.

Talán azt akarják, hogy maradja itt.

- Kikkel?

- Cullenékkel. – válaszolta higgadttan. Na, erre biztosan nem számítottam volna!

Szóval akkor még együtt voltak, vagy?

- Emmettel és Rosalieval is találkoztatok.

- Nem akkor ők már elmenet. Edwardal nem igazán találkoztunk sokat. Állandóan a szobájába kuksolt és csak néha-néha jött le Esme kívánságára és amikor vadászni ment.

- Bella, ezt csak azért hoztuk fel – folytatta Ashley – mert tudjuk hogy ti ketten nem lehettek boldogok hogyha külön vagytok! Nagyon nehéz lesz hogy már nem vagy velünk, de sokkal boldogabb leszel vele!

- Szóval azt mondjátok hogy menjek?

- Igen! – örömömben mindkettejükhez odaléptem, és megöleltem.

- Mikor indultok?

- Nem igazán tudom. Alice pakol össze és Jasper pedig a jegyeket intézi.

- Szóval neked csak az maradt hogy nekünk beadagold hogy elmész. –mondta mosolyogva Ashley.

- Hát igen..- húztam én is mosolyra a számat. Nem hiszem hogy most nálam létezhetett-e boldogabb ember mint én.

A következő pillanatban csengőszóra kaptam fel a fejemet.

- Ez azt hiszem hogy a barátnőd lesz. Megyek, kinyitom. – mondat Ash és az ajtó felé vette az irányt.

Alice betáncolt Jasperrel az oldalán a nappaliba és adott egy puszit az arcomra.

- Mi már készen vagyunk. Csak rád várunk!

- Azt hiszem már én is képen vagyok.

- Oké. Akkor mehetünk.

Ashleytől és Petertől még elbúcsúztam.

Életem legfontosabb utazását fogom megtenni most. Még sohasem jártam Olaszországban, viszont most nem a táj kémlelésével fogom elölteni az időmet!

- Bella, gyere már! Ugye nem akarod lekésni a gépet! Mert ha nem akkor még most el kellene indulnunk! – ébresztett fel elmerengésemből Alice hangja.

- Persze megyek máris. – mondat majd beszálltam az autóba.

8.fejezet

Alice szemeit lehunyta és jó erősen Jasperbe kapaszokott. Mint hogyha fuldokolna. Talán ha embert lenne akkor el is tőrt volna.

- Mit szeretnél elsőnek hallani?

- Nem is tudom. Olyan sok kérdés van bennem! –válaszoltam őszintén.

- Akkor elkezdem az elején. - mondta Alice – Amikor elmentünk Forksból minden megváltozott. Calisle mindig dolgozni volt, Emmett nem mondott többet vicceket, Rosalie szinte minden percet egyedül töltött a szobájában. Esme nagyon rosszúl érezte magát hogy a családja ilyen állapotban van. Jaspernek minden érzést el kellett viselni és Edward, neki volt a legnehezebb! – Alice becsukta szemeit és pár percig csöndben maradt. Arca teljesen eltorzult. Azt hiszem hogy visszaemlékezett, arra amit most mesélt el.

- Alice nem látott nagyon látomásokat, teljesen ki olt merülve, egyszerűen nem tudtam rajta segíteni. Ő jelenti nekem az életet – ekkor párjára nézett, és rámosolygott mire ő is egy mosolyt kapott viszonzásul. Olyan jó nézni őket, hogy ennyire szeretik egymást. – és egyszerűen nem tudtam felvidítani! Bármennyire is erőlködtem nem ment!

- Miért? – egyszerűen nem tudtam felfogni, hogy miért változott meg ennyire az életük hogy elmentek Forksból. Talán tényeleg szerettek oda járni iskolába, és a kőrnyék is tetszhetett nekik.

- Miért?- ismételtet kérdésemet barátnőm. – Bella, azért mert hiányoztál nekünk!

Ezt nem tudtam hova tenni! Hiszen ők mentek el. Ők hagytak engem egyedül. Én szenvedtem hónapokon át a hiányuktól, én nem aludtam éjszakákon át mert rémálmai voltak.

- Nem, ti mentetek el! Ti hagytatok itt!- miután ezt kimondtam éreztem magamon egy nyugalom hullámot, Jasperre néztem és jeleztem neki hogy jól esett.

- Bella mi nem akartunk elmenni! Edward mondta hogy neked könnyebb lesz hogyha már nem vagyunk veled, hogyha nem búcsúzunk el. Nem akarta még elviselhetetlenebbé tenni neked.

- Akkor nem tudjátok, hogy milyen napokon mentem keresztül. – most már folyamatosan éreztem, hogy Jasper nyugtatni próbál. Vettem egy mély levegőt és feltettem a következő kérdést, ami érdekelt. - Hol vannak a többiek?

- A családunk romokban hevert és ezt már Rosalie nem bírta elviselni, így elmentek Emmettel. Először úgy volt, hogy csak pár évre mennek el, mert volt már ilyen hogy pár évre elmennek. De aztán nem jöttek vissza és nem is hiszem, hogy vissza fognak jönni. Hiszen igazuk van. Mi csak szenvedtünk, így legalább nem kell nekik is elviselni. Esme nagyon összeomlott hogy elveszítette a gyerekeit, már ő sem tudott nagyon sok mindent csinálni. Aztán jött Edward. Így sem találkoztunk vele nagyon, hiszen egész nap a szobájában üldögélt. Olyan furcsa, rekedtes hangja volt. Aztán bejelentette. hogy elmegy. Aztán már Jasper sem bírta tovább ezt a sok fájdalmat és én sem. Így mi is eljöttünk. Annyira hiányoztál Bella. – oda hajolt hozzám és jó erősen magához ölelt.

- Te is nekem. – pár percig biztosan így lehettünk miután meg kellet kérdenem valamit. A mi a legjobban érdekelt. – Edward miért … – itt hangom elcsuklott. Nagyon nehéz volt nekem ezt az egy kérdést megkérdezni, de most ez izgatott a legjobban . Alice megszorította a kezemet bíztatás képen, így erőt vettem magamon és megkérdeztem. – Edward miért ment el?

Alice szemeit becsukta és válaszolt a kérdésemre. - Nem tudott így élni. Nem akartam tönkretenni az életünket, de azzal hogy elhagytunk téged, tönkrement. Nagyon hiányoztál neki…

- Nem hiszem!

Most aranybarna szemeit rám emelte. Ha akartam volna se tudtam volna elnézni. Fogvatartott tekintete.

- Szeret téged! Mindig is szeretett, és csak azért ment el hogy megvédjen téged magától!

Erre nem tudtam mit mondani! Nem ezt nem hiszem el! Hiszen a szemeiben láttam, hogy igazat mondat, hogy nem szeret! Tudom! Tudom, hogy nem szeret!

- Nem ez nem igaz! Nem!

- Bella, kérlek! Hidd el!

- De, de azt mondta, hogy nem szeret!

- Mi nagyon jól tudunk hazudni. Volt egy látómásom pár hete, vissza ment Forksba, csak akkor kiolvasta Chalrie gondolataiból, hogy nem élsz már ott, majd hogy eltűntél! Elment a Volturihoz és most velük él és ha kell harcol.

- A Volturihoz? – köpni, nyelni nem tudtam, hiszen az ottani vámpírok embereket ölnek meg.

- Állatok vérét issza. – válaszolta higgadtan Jasper.

Még beszélgetünk egy kicsit a nap folyamán, de aztán elmennem gondolkodni. Talán tényleg igaza van Alicenek. Leget hogy szeret.

H a tényleg így van, akkor találkoznom kell vele….

7.fejezet

Az egész éjszakát átbeszélgettük Elmondtam Ashleynek ogy honnan ismerem a Cullen családot hogy miért akart Victoria megölni. Reggel hat óra volt így felvonultam a szobámba, megfürödtem majd felöltözködtem. Ma egyedül megyek a suliba az én BMW-mel. Ma biztosan találkozni fogok Alicel és Jasperrel. Az iskola felé úton végig gondolkoztam hogy mit mondjak nekik ha látom újra őket, de csak akkor eszméltem fel mikor már az iskola parkolójába hajtottam be. Amikor kiszáltam a kocsiból megéreztem az emberek édes illatát. Nagyon csábított, hiszen legalább egy hete nem voltam már. Ma el is fogok menni a hegyekbe. Megpillantottam Alicet aki közeledett felém. Oda ért hozzám megölet. Jasper pedig csak egyet biccentett.

- Sajnálom a tegnapi napot. Én nem így akartam!

- Semmi baj. Csak kicsit már túl feszült voltam.

- Holnap gyere át hozzánk! - majd bevetette a boci szemeket, amiknek nem lehet ellen állni de nem is akartam!

- Rendben.

- Akkor holnap mindent tisztázunk!

- Ezt hogy érted?- kérdeztem vissza Jasper mondatára.

- Hogy mi miért vagyunk csak ketten.

- Ohh. – szíven ütött a felismerés, hisz még mindig nem tudom hogy miért nincsenek itt a többiek.

- Milyen órád lesz az első, lehet hogy velünk lesz.

- Matek.

- Nekünk tesi. Majd látjuk még egymást ebédszünetben.

- Ha te mondod. - egy mosollyal az arcukon elindultak az első órájukra. Ashlye és Peter pont ebben a pillanatban értek be a suliba, így odamentem hozzájuk.

- Hali!- üdvözöltem őket egy kicsit már túlságosan boldogan. Nem tudtam hogy miért vagyok ilyen állapotban amikor eszembe jutott hogy Jaspernek ez a tehetsége.

- Szia!Gyere menjünk az órára!

- Rendben. - az első óra nagyon unalma volt. A tanár végig valamilyen összefüggésről beszélt amit már egyszer tanultam, szóval nem igazán figyeltem rá. A következő órák is ugyanígy teltek el. Nem igazán figyeltem mivel olaszul jobban tudok mint a tanár.

Majd eljött az ebédszünet ideje. Minden diák végig méregetett és a lányok pedig összesúgtak, ezzel viszont csak az volt a baj hogy minden egyes sót tisztán hallottam. Beálltam a sorba valamit venni csak a látszat kedvéért. Vettem valamilyen cukros löttyöt és egy gyümölcs-tálat.

Alicék asztalához ültem le.

- Ugye nem baj hogy ideülök?- kérdeztem kicsit, de nagyon kicsit félve a választól.

- Az lenne baj ha nem ide ültél volna.

- OkÉ.

Ashley és Peter is hozzánk ültek. Alice valami olyasmiről beszélt hogy vásárolni megy és hogy nem lenne e kedvünk vele tartani. Én huzockodtam a dolog mellül, mivel ma vadászni akartam menni és nem igazán szeretek vásárolgatni. Ashleyt kérem meg mindig hogy vegyen valami ruhát hogy azért ne szakadt rongyokban járjak. Meg is egyeztek hogy háromkor elveszik Ashlyet nálunk Alice,és hogy csak olyan este nyolc körül érnek majd haza. Nem tudom felfogni hogy hogyan szerethet valaki ennyire vásárolni, és hogy hogyan tud eltölteni legalább 5 órát csak ezzel.

Az ebédszünetnek gyorsan vége lett. Majd mindenki siettet a maga órájára.

- Milyen órád lesz?- kérdezte Alice, minthogyha nem is tudná rá a választ.

- Kémia?- kérdeztem vissza, mire csak mindketten elmosolyodtunk.

- Hogy- hogy most nem Jasperrel van órád?- kérdeztem miközben a terem felé haladtunk.

- Valamit az autókról tanul és nekem nincs kedvem végig ülni.

- Megtudlak érteni. Ma mikor is indultok Ashlyel vásárolni?

- Olyan kettő felé leszek a házatok előtt. Miért te is velünk akarsz taratani?- kérdezte egy kaján vigyor kíséretébe.

- Nem, dehogy is . Csak érdekelt.

Majd beléptünk a terembe Alice mellém ült le, és legalább az egész órát végig beszélgettük semleges dolgokról, míg a tanár ránk nem szolt. Nem igazán keltettem jó benyomást így az első kémia órámon, de nem igazán érdekelt. Olyan jó volt Alicel lennem. Már nagyon hiányzott rég nem látott barátnőm.

Mikor kicsöngettek mindenki ment a maga útjára, nekem ez volt az utolsó órám, de Alicenek és Jaspernek még van egy órája. Elköszöntem Alicetól és a parkoló felé vettem az irányt. Az autómmal csak úgy száguldottam. Nagyon megszerettem a gyorsaságot. Bele gondolni abba, hogy régen mennyire utáltam, mennyire más voltam. Mikor hazaértem Ashley már készülődött mivel nekik kevesebb órájuk volt mint nekem.

- Hali!

- Szia, Bella! Segítenél felhúzni a ruhám cipzárját? Egyszerűen sehogyan sem érem el.

- Persze. - az egész csak egy mozdulat volt de Ashley nagyon megkönnyebbült. Ezen kacagnom kellet. Egy ilyen erős lény egy ilyen kicsi dolgot nem tud megcsinálni.

- Ne nevess, mert még te is kerülhetsz ilyen helyzetbe.

- Nem hiszem, hogy veszek majd magamnak ilyen ruhát. – mutattam rá.

- Lehet hogy te magadnak nem veszel, de én attól még vehetek.

- Oké. Meg sem szólaltam!

Ekkor halottam meg Alice autójának hangját hogy dudál.

- Jó szórakozást! És sok ruhát. - mondtam neki.

- Neked pedig jó vadászatot.

Furcsállottam hogy Alice és Ashlye ilyen jól kijönnek, de hát nagyon hasonlítanak egymásra azzal a vásárlás mániával.

Pár perc után én is elmentem vadászni. Hiányzott már hogy a hajamat felkapja egy szellő és dobálja.

Mikor már egy hegy lábánál voltam úgy gondoltam hogy elég lesz és itt beleszagoltam a levegőbe. Egy szarvas szagát éreztem és az irányába vettettem magamat. Egy kisseb réten legelt. Szegény állatot nem kedvem megölni, de inkább egy állatot mint embert. Büszke vagyok magamra hogy még újszülött koromban sem támadtam rá egyetlen egy emberre sem. Még levadásztam egy medvét és London felé vettem az irányt. Mikor haza értem már Ashley otthon volt és éppen azt ecsetelte hogy mit vett.

- Sziasztok. Milyen volt a vásárlás?

- Nagyon jó. Vettem neked is egy ruhát. Nagyon szexisen fog állni. – erre a mondatra szemeim kikerekedtek. Köpni, nyelni nem tudtam. Nem vagyok az a fiúzós típus .- Nyugi. Csak egy farmert és egy kabátot kaptál. – mondta kuncogva.

- Köszi. – ezzel felmentem a szobámba. Az ágyon ott hevert egy szatyor amin valamilyen levél. Elolvastam és csak annyi állt benne: Láttam, hogy jól fog állni! Biztosan Alice küldte.

Az este már nem mentem ki a szobámból. Egy könyvet olvastam. Reggel is csak arra lettem figyelmes, hogy a kezem csillog. Szóval ma nem megyünk suliba. Egyszer csak egy telefon csörgésre lettem figyelme.

- Halló!

- Szia, Bella! Bocsi tegnap elfelejtettem szólni hogy ma sütni fog a nap!

- Jah, észrevettem.

- Arra gondoltam, hogy átjöhetnél most is. Úgyis úgy volt, hogy átjössz ma hozzánk.

- Rendben. Akkor mikor induljak?

- Most!

- Most?

- Hát sok mindent kell elmondanunk. – itt hangja elhalkult. Alig halottam már én is. - Biztosan sok kérdésed van!

- Néhány van.

- Akkor gyere.

- Mindjárt ott vagyok. – lementem a nappaliba. – Sziasztok.

- Szia. Ma nem megyünk suliba! Süt a nap!

- Igen, tudom. Átmegyek Alicékhez.

- Jó szórakozást.

- Nem hiszem. - de ezt már nem hallották. Azzal beszálltam az autómba és irányba vettem barátnőm házát. Pár perc múlva meg is érkeztem. Alice már kint állta az ajtó előtt odajött hozzám és együtt mentünk be a házba. Eszembe jutott, hogy még pár napja milyen állapotban hagytam el a házat. Elszégyelltem magamat hogy ordította egykori legjobb barátnőmmel. Egykori? Talán még mindig. De erről már csak holnap tudom jobban, hiszen remélem akkor már nm lesz a fejem tele kérdésekkel. Leültem a kanapéjukra és elkezdődött életem, létezésem egyik legfájdalmasabb beszélgetése.

Kellemes ünnepeket kívánok minden olvasómnak és nagyon sok ajándékot!

Itt van az új fejezet. Remélem, hogy mindenkinek tetszett. Ebben most nem volt olyan új dolog, amire nagyon kíváncsiak lehettek, de a következőrészben már tényleg leírom hogy miért nincsen együtt a Cullen család.